„Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem”
„Csak nem én vagyok, Uram?” (Mt.26/21-22.)
A pálmaágakat lengető virágvasárnapi lelkesedés ezúttal elmarad. Mintha az idén átugrottuk volna és rögtön a nagyhét közepén lennénk. Az utolsó vacsora termében hallgatnánk Jézust, miközben Júdás már éppen indulni készül: „Bizony mondom nektek, egyiktek elárul engem.” „Csak nem én vagyok, Uram?” – csattantak fel többen, sőt, maga Júdás is. A történet folytatása ismerős. (Vö.Mt.26/1 7-25.)
Azt mondják, ez a vírus nem véletlen. Az összeesküvéselméleteken túl, többen úgy vélik, egyenesen Isten büntetése, ami már nagyon is várható volt, de utána viszont olyan katartikus dolognak kell következnie, melytől gyökeresen megváltozik az ember élete. Más lesz. Ez a sajátosan szomorú helyzet előbb megtöri, majd megtisztítja az embert. Elhamvad a lényegtelen és felszínre kerülhetnek az igazán fontos értékek. Ez a folyamat talán egészen addig fog tartani, amíg vissza nem talál Isten útjára az ember. Amíg ki nem engesztelődik Teremtő Urával, önmagával és embertársaival, amíg meg nem születik a szolidaritás, a béke és az egyetértés. Ugyanis az értetlenkedő, haragvó, gyűlölködő ember képtelen bármilyen problémát is megoldani, mert a benne dörömbölő önzés és gőg a valóságtól elrugaszkodottá teszi…
A Megváltó szenvedéseiben kulcsszerep jut az esendő, bizonytalan, kicsinyes (érdek)embernek. Az emberért járja hűséggel végig útját, ugyanakkor emberi közreműködéssel kerül gyilkosai kezére is.
 Áruló. Milyen éle és súlya van ennek az ötbetűs szónak. Sokszor pecsételtetett meg ily módon a történelem: államok, nemzetek, családok, emberek sorsa. Talán már magunkat is éreztük elárultnak – s ami súlyosabb, árulónak…
Bizony kettősség lapul bennünk, s mi magunk is ennek esünk gyakorta áldozatul. „Csak nem én vagyok, Uram?” – kérdezhetjük a reszkető apostollal. Jó és rossz vívja harcát szüntelen. Életünk hullámvasútján egyszer fent, másszor lent foglalunk helyet. Ezért hát ne ítéljünk elhamarkodottan! A bezárt templomajtók mögött, szirmok és virágok között ismét feltűnik a kereszt. De most már nem mint végállomás, hanem mint kezdet és Jézus kimondhatatlan szeretetének a jele, mely vész idején még inkább egységbe akar bennünket ölelni. Ezért rejtenek számunkra is különleges lehetőséget virágvasárnap után nagyhét szent napjai…