„…Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.” (Jn.20/9.)
Azon az estén a szenvedés sötét éjszakája telepedett a máskor szelíd olajfaligetre. A vacsora közben elhangzott mondatok kavaroghattak az álmos apostolok fejében árulásról, szenvedésről, halálról… Azt már nem láthatták, amint a fehér köre véres verejtékcseppek hullottak, mert elaludtak. Talán a legsötétebb pillanatokatárulás csókja pecsételte meg. Ezután már ment minden a maga rendje szerint. Hamis tanúk egymásnak ellentmondó vallomásai a sebtében lefolytatott tárgyalás során. Durva ökölnyomok az arcon, tagadás és megszólalt a kakas nagypéntek hajnalán. De nem a megnyugvást, hanem a szenvedések legmélyét hozta el a virradat. A habzó szájú képmutatók és az általuk feltüzelt, mindig befolyásolható arctalan tömeg már a helytartó udvarán követelte a kereszthalált. Pilátus egy darabig kitartott. Ám nem segített a biztosnak tűnő közkegyelem felajánlása, de a durva ostorozás is csak olaj volt a tűzre.Végülzsarolással a halálos ítéletet is kicsikarták. Előkerült a kereszt és a megvert, megalázott, töviskoronás Jézus belekapaszkodott, hogy végig járja a szenvedés útját…
            Bevégeztetett. Ám nagypéntek iszonyatos kínjaira, nagyszombat zsibbadó gyásza után mégsem a szürke beletörődés következett, hiszen húsvétvasárnap hajnalban üres sírt találtak az apostolok…
            Életünk nagy kérdései nem maradnak megválaszoltalanul, kínjaink után pedig nem a sötét vég következik. Nem az örök halál a végállomás! Magány, árulás, tagadás, szenvedés… - valamennyivelszembesülhetünk, de életünk keresztútján sem vagyunk egyedül. Előbb-utóbb mindig akad egy Cirenei Simon, egy Veronika… s ami a legfontosabb, Valaki előttünk és velünk jár, aki pontosan tudja, hogy min kell keresztülmennünk…
Mélységesen szomorú lenne sorsunk, ha mindig minden csak rajtunk múlna. Mert az Isten végtelenül kegyelmes. Minden szeretetlenségünk ellenére sem fordít hátat nekünk! Így volt ez akkor, és így van ez ma is. Hiába minden ármánykodás és gaztett, a sziklasír mégsem lehetett végállomás. Új hajnal virradt üdvösségünk történetében, amikor húsvétvasárnap a szelíden ringó olajágak között egy üres sír tárult a világra. Ez oszlatott el minden kétséget és öntött reményt János apostol szívébe is, amikor az üres sírboltba lépett: „Látta és hitt. Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint föl kellett támadnia halottaiból.”
            A húsvétkor világra táruló üres sír hitre, reményre tanít és minden szenvedés ellenére egy új, kegyelmes kezdés lehetőségével ajándékozza meg az embert…