„Maradj velünk, mert esteledik és már lemenőben a nap.” (Lk.24/29.)
 Vannak időszakok, amikor a kétségbeesés hatalmasodik el rajtunk. Aztán az elcsüggedés és a félelem kegyetlen reményvesztettséget erőltet ránk. A járvány terjedése, a fertőzöttek és elhunytak számának növekedése felerősíti félelmeinket. Az alattomosan terjedő kór kiszolgáltatottá tesz. Ilyen körülmények között betegségeink, gyöngeségeink keresztjét hordozva könnyen elbizonytalanodnak lépteink…
Talán hasonló érzésekkel a szívükben indult útnak húsvétvasárnap kora reggel Jeruzsálemből Kleofás és társa a közeli Emmauszba. Nem volt mire várniuk tovább, így hazaindultak. Útközben szomorúan beszélgettek. Azt sem vették észre, amikor maga a Feltámadott csatlakozott hozzájuk. „Miről társalogtok itt az Úton?” – kérdezte őket. Azok csodálkozva az „idegen” tudatlanságán, elmesélték a názáreti Jézus esetét, nem titkolva csalódottságukat, amiért „Izrael megváltása” elmaradt, hiszen szeretett Mesterük meghalt, a kősír pedig örökre magába zárta. Jézus megfedte őket hitetlenségük miatt. „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán részletesen elmagyarázta nekik az Írások Megváltóról szóló jövendöléseit. Közben megérkeztek Emmauszba. Jézus úgy tett, mintha tovább akarna menni, de ők marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik és már lemenőben a nap.” Aztán asztalhoz ült velük. A kenyértörésnél azonban hirtelen felismerték, de ő eltűnt a szemük elől. „Ugye, lángolt a szívünk, mondták egymásnak, mikor útközben beszélt hozzánk…” (Vö.Lk.24/13-32.)
Életünk legreménytelenebb, legmagányosabb útján, amikor tele van a szívünk szomorúsággal és fájdalommal, feltűnik Jézus és észrevétlen csatlakozik hozzánk. Ám, csakúgy, mint az emmauszi tanítványok, nem ismerjük fel őt. S amikor már minden könnyünk elfolyna és megfojtana a fájdalom, egy kristálytiszta hirtelen pillanatban mégis meglátjuk Őt. A szívünk lángolásba kezd, minden kínt és szenvedést megemészt ez a belső tűz. Lángol és gyógyít!
Maradj velünk, Uram, mert esteledik. Te légy éjszakánk megvilágítója, életünk poros útján társunk, csüggedő szívünk bátorítója…