„Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál.” (Jn.10/9.)
A zöld lombok között, akár a lassan kaszálásra érett fűben csodaszép virágok ülnek. A frissen nyírt pázsit illatával keveredik az orgona, labdarózsa, gyöngyvirág és megannyi – szemre is kellemes – pompásabbnál pompásabb virág illata. Minden egyes nap ünnepi hangversenyt szolgáltat a madarak, s bogárkák harsány kórusa. Ebben, a sokak szerint, legszebbnek tartott hónapban a Megváltó édesanyjára emlékezik a keresztény világ nagyobbik fele. Ugyancsak ebből a tiszteletből fakadóan, nálunk május első vasárnapján fordul „látványosan” az édesanyák felé a gyermeki szeretet…
Ajtók és küszöbök – fontos szerepet töltenek be életünkben. Jövünk és megyünk. Egyes ajtók megnyílnak majd becsukódnak, mások talán örökre zárva maradnak előttünk, s mi csak sóvárogva álmodozunk a mögötte rejtőzködő világról: vajon mi lehet az ajtón, a küszöbön túl? Aztán van olyan küszöb, amit elkoptatunk életünk során, míg van, amit egyszer sem vagy csak nagyon ritkán lépünk át. Rövid az életünk ahhoz, hogy túl sokáig bolyongjunk különféle tévutakon, kell, hogy valaki vezesse lépteinket, hogy megleljük a helyes ajtót, a helyes irányt…
A nyáj ráhagyatkozik pásztorára. Hangját ismeri és vakon követi. Erről maga Jézus is nap mint nap meggyőződhetett Palesztina poros útjait járva. Ezért ezt a képet használta fel arra, hogy bemutassa a mester és tanítvány, illetve Ő és követői hitre, bizalomra épített kapcsolatát, melyen keresztül kézzelfoghatóvá válik Isten szeretete. Jézus a jó pásztor, aki füves legelőre vezeti bárányait, Jézus az ajtó, aki földhözragadt életünkben új távlatokat nyit…
A jó pásztor annyira sajátjának érzi juhait, hogy egyenként és név szerint ismeri őket. Gondoskodó szeretete minden egyesre – még a „fekete bárányokra” is – kiterjed.  Akkor sem hagyná magára jószágait, ha azok csak bosszúságot okoznának neki. Bárhol is jár, gondolataiban nyáját dédelgeti. Aggódik, ha egy is eltéved, azonnal a keresésére indul. Elől jár és hangja után a nyáj felismeri. Juhai megérzik: biztonsággal, bátran lépdelhetnek pásztoruk nyomában...
Ebből az aggódó, féltő és feltétlen szeretetből az édesanyák szeretete mutat meg a legtöbbet. Minden bizonnyal nem véletlen, hogy az ember elsőként az anyaméhben, édesanyja szívén keresztül teremt kapcsolatot a világgal. S ebből a szeretetteljes ölelésből indul földi sorsa nagy kalandjára. Ez a tény kapcsolja be az Istentől jövő szeretet nagy áramába…