„Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végéig.” (Mt.28/20.)

Valószínűleg senki sem szeret búcsúzkodni. Általában annak nehezebb, aki marad. Minél hosszabb út áll előttünk, annál fájdalmasabb az elválás. Nem tudjuk egykönnyen elengedniazt, akit igazán szeretünk. Később aztán helyszínek, tárgyak, eszközök, illatok és ünnepek hívják elő a szívünkbe zárt emlékeket. Több közülük megkopik ugyan, de van, amin egyáltalán nem fog az idő könyörtelen foga, sőt, mikor utolsó „egyenesébe” fordul földi létünk útja, mind élesebben dereng fel jóleső melegséggel… Húsvét negyvenedik napján, „áldozócsütörtökön” – ama rossz emlékű nagycsütörtöki éjszaka óta először –, Mesterüket követve újra az Olajfák hegyére mentek az apostolok (vö. Lk.24/50). A Máté-evangélium utolsó verse szerint, ekkor hagyta övéire Jézus a „missziós parancs” súlyosan szép terhét. S mielőtt visszatért volna Atyjához, erősítő jelenlétéről biztosította tanítványait: „Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” A fátyolos tekintetű apostolok, valószínűleg akkor nem – csak később értették meg: emberként búcsút kellett tőlünk vennie, hogy Istenként végleg közöttünk maradhasson… Jézus jelenléte azonban több a nosztalgikus révületnél vagy a mindent szépíteni
igyekvő emberi emlékezet (néha) csalóka művénél. A szeretetre, szemlélődésre indító szentségi jelenléten kívül, kegyelme révén bennünk és általunk válik felismerhetővé az esendő világ számára. Róla beszél a mezők lilioma, az ég madara, a szél, a napsütés, a
kisgyermek boldog mosolya, a szenvedés barázdálta arc vagy a könnyes tekintet… Jézus a mi életünk részévé kíván lenni. Ígéretéhez híven jelen akar lenni hétköznapjaink során (is). Mások számára általunk akar megnyilvánulni. Ugyanakkor elsősorban fizikai jelenlétünk során tudjuk egymást igazán gazdagítani. Az együtt töltött idő élményei jelentik a jövő számára az alapot. Jézus „velünk lakása” adhat reményt és kitartást kétségeink során vagy éppen életünk határhelyzeteiben. Csak az Isten szeretetét felragyogtató élet méltó igazán a halhatatlanságra. Ezért nem mindegy, hogy búcsúzásainkat követően milyen nyomot hagyunk magunk után…