„Aki föl nem veszi keresztjét s nem követ engem, nem méltó hozzám.” (Mt.10/38.)
Elsőre talán megdöbbentőnek tűnhet Jézus radikalizmusa, ami az evangéliumokból néha ránk köszön. Hiszen követőitől megalkuvásmentes kizárólagosságot követel. Ugyanakkor egyetlen tanítványának sem ígér boldog és gondtalan (földi)életet…
            Egymás életét kívülről nézve könnyen túlzásokba eshetünk, mert úgy gondoljuk, annak a másiknak lényegesen kényelmesebb út jutott osztályrészül, s úgy tűnik, neki mindig minden sikerül. Mi pedig csak nagy nehézségek árán jutunk előbbre, mintha mindenből csak a rosszabb rész jutna. Vajon mi történne, ha legalább csak egy kis időre sorsot cserélhetnénk azzal a sokat irigyelt másikkal?
            Bizonyára sokaknak ismerős Mark Twain örökbecsű története, a Koldus és királyfi. Megszívlelendő tanulsága, hogy csak kívülről tűnik olyan idillinek az irigyelt másik élete, és hosszú távon csak ott boldogulhat az ember, ahová sorsa rendeltetett…
            Igaz, a keserű belenyugvás sem vezet mindig célra, mert legtöbbször a szürke megszokásba taszít. Éles (lelki)szem kell hozzá, hogy eldöntsük,  mi az, amin csak rajtunk múlik, hogy mikor változtatunk, illetve mi az, amit keresztként kell elhordoznunk az élet rögös útján.
            Krisztus-követőként azonban sohasem lehetünk kényelmesek, hiszen bizonyos értelemben meg kell tagadni emberi természetünket, mely ösztönösen a praktikus, illetve minimális veszteséggel járó megoldásokat részesíti előnyben. Tulajdonképpen erre utal maga Jézus is, amikor követésének feltételei között elsőként a kereszthordozást fogalmazza meg. Ez a kereszt sokféle formát ölthet: lehet betegség, akár egy családtag rossz szokása, vagy éppen kevésbé szimpatikus munkatársunk, főnökünk, akit kénytelenek vagyunk elviselni…
            Azonban ennek a keresztnek van egy páratlan tulajdonsága is, ha megtanuljuk elfogadni, sőt, szeretni: megtapasztaljuk, hogy valójában különös erő és kegyelem forrása lehet. Bajban erősségünk, kilátástalanságban reménységünk – szabadításunk és üdvösségünk. Nemcsak Jézushoz, de egymáshoz is kapcsolja életünket.
            Krisztus pedagógiája, a kereszt pedagógiája egyszerre ajándék és áldozat. Az igazán hűségeseket nem elszakítja, hanem még szorosabban összefűzi s lelkiekben biztos támaszuk a megpróbáltatások idején…