„… a világi gondok és a csalóka gazdagság elfojtják az igét és meddő marad.” (Mt.13/22.)
Tombol a nyár és igazi trópusi forróság teszi próbára hőtűrésünket. Ösztönösen árnyékba húzódik az ember vagy vízpart közelében keres enyhületet. (Persze mostanság csak óvatosan és kerülve a tömeget!) Vannak azonban, akik ilyenkor is tűző napon kénytelenek dolgozni. Azt mondják a hozzáértők, kiváló arató idő van. Az aranyló gabonatáblákba jókedvűen harapnak az aratógépek és gyűjtik a kenyérnek való szemeket. Most látszik, mennyire jól sikerült annak idején a vetés, megérte a fáradságot. Kissé távolabb, a „kifosztott” táblán szorgos gépek dolgoznak, már a következő vetésre készítik elő a földeket. A nagy körforgás így lesz teljes: vetünk, hogy aztán ismét bőséges munkával érkezhessen el az aratás ideje. A jövőbe torkolló remény szép példája ez, még akkor is, ha esetleg más lesz az, aki arat…
            Időről időre felmerül a régi kérdés: ki a fontosabb, aki vet vagy éppen az, aki arat? Pál apostol így válaszol: „nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Az ültető meg az öntöző egyforma. El is veszi mindegyik jutalmát fáradságához mérten.” (1.Kor.3/7-8.) Így igaz, azonban sok mindentől függ a siker. Legalább annyira számít a szakértelem, mint a magok minősége, de a föld, melybe a magok hullnak, mégis mindent eldönthet. Örök tanulságot fogalmaz meg az egyik legismertebb példabeszédében, a magvetőről szóló példázatában Jézus. A nagy „magvető” valamennyiünk szívébe elhinti magvait. Aztán életünk során derül ki, hogy mennyire bizonyulunk jó termőtalajnak. Sokan indulnak meleg családi fészekből, ahol isten- és emberszeretetben, hitben és bölcsességben egyaránt növekedtek. Később azonban megtorpan a fejlődés, a jó szándék célt téveszt, a finom indíttatást megfojtják a mindennapok gondjai, akár a példabeszéd tövisek közé hullott magvaiból sarjadó növényeket a szúrós bogáncsok és gyomok. Mások élete hasonlít a kőre esett magok történetéhez: nem képes gyökeret verni bennük az Ige-mag. Viszont aki nemcsak befogadja, de megéli és tettekre is váltja az evangéliumi tanítást, az hasonlít a jó földbe hullott maghoz, mely szárba szökkent és többszörösen dús termést hozott. (Vö. Mt.13/1-23.)
            Vajon melyik mag sorsában osztozik (lelki)életünk? Esetünkben milyen termésre számíthat Gazdánk? Életünk során többféle „magszerepet” is magunkra öltünk vérmérsékletünktől, neveltetésünktől és meggyőződésünktől, illetve pillanatnyi élethelyzetünknek megfelelően…