„Ha ketten közületek egyetértve kérnek valamit a földön, meg fogják kapni mennyei Atyámtól.” (Mt.18/19.)
Az esős, hűvös őszt idéző napokkal vett gyorsan búcsút tőlünk a nyár, s a héten ránk köszöntött az első „emberes” hónap. A kis- és nagy diákot iskolapadba kényszerítő szeptember…
Sokszor beszélt Jézus közösségről, a közösségben megélt szeretetről, a kiengesztelődés békét és üdvösséget hozó öröméről. Mindezt megkívánta követőitől is. Máig érvényes: az egyént csak a közösség, a közösséghez való tartozás tudata képes megtartani hitében és magyarságában egyaránt. A hívő ember közösségen keresztül kapcsolódik Istenhez. A „valahová” tartozás erősít meg bennünket. Fontos, hogy ne csak mi mondjuk magunkról, hogy „hiszek”, hanem időről időre ezt egy egész közösség is visszaigazolja és megerősítse…
            Ha valamiről manapság keveset hallunk, az az egyetértés. A vádaskodó, árokásó széthúzás következményei feszítik társadalmunkat. A jobb és a bal, a fekete és a fehér összeférhetetlensége mérgezi a közéletet. A nagy pedig rendszeresen leképeződik a kicsiben, pokollá téve sokak életét. Fájó sebként égett sokak szívére az együttműködésre való képtelenség…
Jézus megtanított bennünket imádkozni, kérni. De mindez csak igazán úgy hiteles, ha közösségben történik, s annál hatásosabb, minél többen, s nagyobb egyetértésben végzik. Úgy tűnik, éppen ebben van a legnagyobb hiány mostanság szerte a világon. Széthúzás, pártoskodás mindenütt, amerre csak nézünk. Pedig milyen egyszerű is lehetne…
Jézus tanít bennünket: higgadtságra, türelemre, párbeszédre. Példát mutat, hiszen még a vele ellenkező véleményen lévőkkel – sőt, ellenségeivel - is kész volt a párbeszédre. Ahhoz, hogy Krisztus megtapasztalható valósággá váljon életünkben, mindannyiunknak tanulnia kell: toleranciát, őszinteséget, Isten- és emberszeretetet... Szép kezdet lehetne ez a szeptember, ha a közösen esdett égi segítség az egyetértés kegyelmét is meghozná számunkra...