„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené!” (Mt.22/21.)
Elszoktunk az ilyen esős-fázós napoktól: a csípős reggelektől, a hideg párában úszó alkonyatoktól. Nosztalgiával gondolunk a fényben fürdő, sugárzó nyári reggelekre. Emlékeinkben most a trópusi hőségtől izzó napok is kellemesen elviselhetőbbnek tűnnek. Október derekára viszont az időjárás is fordult, s a szebb napokat látott hónapot utolérte az „évszaknak megfelelő” hőmérséklet…
            Az éremnek két oldala van – szoktuk mondani – s ilyenkor általában arra gondolunk, hogy mindenben van jó és rossz is. Nézőpont – helyesebben lelkiállapot -, kérdése hogy mikor melyiket érezzük többnek, erősebbnek. A borús, sötét napokon általában az érem fakóbb oldalát látjuk, csak nehezen vesszük észre a körülöttünk/velünk történt pozitív dolgokat vagy a szépet…
            Bár egyszerre nem láthatjuk az „érem” mindkét oldalát, de létezhet-e, hogy ez a kettő mégis egymást erősítő harmóniába kerüljön?
             Tulajdonképpen ezzel próbálták meg Jézust is csőbe húzni a mindig okvetetlenkedő és a lejáratásán mesterkedő farizeusok, amikor azzal a kérdéssel fordultak hozzá, hogy „szabad-e adót fizetni a császárnak?” Tökéletes csapdahelyzetnek gondolták a szituációt, ugyanis ha igent mond, a jeruzsálemi főpapsággal gyűlik meg a baja, viszont ha nemet, akkor a helytartóságon jelentik fel, mint aki lázít a császári adófizetés ellen. Jézus azonban, ahelyett, hogy belebonyolódott volna, kért egy adópénzt, majd felmutatta: „Kinek a képe és fölirata ez?” „A császáré” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami az Istené!” Kérdezői megszégyenülve kullogtak el… (Vö.Mt.22/15-22.)
            Különböző érdekcsoportok ma is azon fáradoznak, hogy szétválasszák, illetve egymás ellen fordítsák az istenit és az emberit. Ahogy egy egészséges társadalomban, úgy a becsületes hívő ember életében is, e kettő nem kerülhet ellentétbe egymással. Hitünk szerint, Isten nem enged olyan terhet nehezedni az életünkre, melyben meg kellene tagadnunk Őt. Mivel általában a konvencióknak igyekszik megfelelni az ember - a közgondolkodás viszont könnyen befolyásolható – megesik, hogy önmagának mond ellent. Ha mindig nem is egyszerű, úgy kell(ene) élnünk, hogy az „érem” mindkét oldala harmóniába kerüljön…