„Lámpásaink kialvóban vannak.” (Mt.25/8.)
Amilyen flottul helyt álltunk a tavaszi vírushullám idején, most mintha elfáradtunk vagy kissé közömbösségbe fulladtunk volna. Mindeközben változatlanul emberfeletti erővel küzdenek orvosaink, egészségügyi dolgozóink. Szabálykövető magatartásunkkal tudnánk leginkább a segítségükre lenni. Egyszerű igazság: ha saját egészségünkre vigyázunk, akkor mások is biztonságban lesznek a környezetünkben. Ehhez viszont több mindenről le kell(ene) mondanunk elsősorban a közösségi alkalmakról, wellness hétvégékről, családi összejövetelekről…
            Még ugyan nem panaszkodhatunk az időjárás miatt, de egyre rövidülnek a nappalok, s késő délután bizony már sötétben botorkálunk. Nő a fénytelen órák száma, s ha mindehhez társulnak a hideg, ködös alkonyok és hajnalok, még nyomasztóbbnak érezzük a novembert. Az eleinte párás, később fagyos sötétben mindig kiszolgáltatottabbnak érzi magát az ember. A fény, a világosság életünk része és alapja. Hiszen csak úgy van értelme az esti lefekvésnek, ha tudjuk, hogy ébredéskor ismét napfényre virradunk…
Az evangéliumi történet szerint, Tíz koszorúslány lámpással kezében indult a vőlegény elé. Öten közülük azonban balgák voltak, mert nem vittek magukkal tartalék olajat. A vőlegény késett, ők elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: „Itt a vőlegény, menjetek elébe!” Felkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az öt balgának viszont el kellett mennie olajért, mert lámpásaik kialvóban voltak. Míg odavoltak megérkezett a vőlegény. Akik készen álltak, bevonultak a menyegzőre, a későn jövők azonban már hiába zörgettek. (Vö. Mt 25,1-13.)
Jézus példabeszédére utalva, lámpásnak és olajnak többféle jelentése lehet. A lámpás lehet az emberi élet vagy lélek, az olaj pedig a kegyelem, remény és szeretet, melytől akár lámpásként is sugározhat az ember. Nem szabad megvárni, hogy a bűn sötétje vagy a lélek éjszakája telepedjék életünkre. Létfontosságú, hogy a fénytelen időszakokban rendelkezzünk belső világossággal…
Talán belefáradtunk gondjainkba, mindennapi harcainkba. A tompa közöny és bizonytalanság légkörében bizony könnyen sivatagosodik a lélek. Lámpásunkból mintha szökni kezdene az olaj. Ezért aztán lelkünk ablakain is fakóbb fény világít. Most kellene feljebb csavarni a lángot, most kellene a tűz, hogy hevítsen... Ám akinek nincs több „tartaléka”, annak épphogy pislogó lángja könnyen veszélybe kerülhet…