„Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot.” (Mt.25/34.)
Látjuk, tapasztaljuk: hatalmas erőket képes mozgósítani a gyűlölet. Még akár közös nevező is lehet, melyhez mások is társulhatnak. Egy valamit azonban nem tud: pozitív energiát felszabadítani. Ezért a gyűlölet csapdájában vergődő számára nincs az a helyzet, mely az együttműködés irányába mozdítaná el. Folyamatosan számonkér és vádol. A jó dolgok viszont nem valami ellenében, hanem mindig valaminek az érdekében: valamiért történnek. S ez a nagy különbség. Amíg ellenségképeket gyártunk, amíg valami/valaki ellen akarunk szövetkezni, nem lehetünk sikeresek. A gyűlölet sohasem lehet közösségépítő erő. Az ilyen alapokra épített szövetség saját magát is kikezdi, ugyanis a kölcsönös bizalmatlanság árnyékában születik, szétzilálja maga körül az egység lehetőségét és megkeseredetté teszi az embert… A történelem számtalanszor igazolta, ez az út szükségszerűen zsákutcába vezet, melynek mentén a kegyetlen pusztulás „virágai” nyílnak, miközben elvérzik a szeretet…
            Az egyházi év utolsó vasárnapján Krisztus Királyt ünnepli az egyház. Azt a töviskoronás királyt, akinek uralma irgalomra és a személyválogatást nem ismerő szeretetre épült. Elmarasztalás helyett a „pozitív megerősítést” részesítette előnyben. Az egyházi év fordulója az Emberfia dicsőséges eljövetelére, azaz az „utolsó ítéletre” figyelmeztet. Máté evangélista ezt az eseményt, mint a pásztor és a nyáj találkozását képzeli el. „Elválasztja őket egymástól, mint ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a jobbján állókhoz: Jöjjetek Atyám áldottai! Vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot…” (Vö.Mt.25/31-46.)
            Sokan éreznének késztetést, hogy embertársaik bírájává legyenek, mert ítéletet valahogy mindig könnyebb mondani, mint segítő kezet nyújtani. Rögtön kényszert éreznek – mihelyt sérelem éri őket -, hogy „helyrebillentsék” az igazság mérlegét. S mindeközben újabb és újabb ártatlanok esnek áldozatul. És ez történik nap mint nap. Egyszer azonban elérkezik a számadás ideje. Mikor eljön dicsőségben az Emberfia és elébe gyűlnek az összes nemzetek. Ám valójában akkor sem Ő, a Király ítélkezik, hanem saját irgalmatlanságunk tör pálcát örök sorsunk felett…