„Hajnal felé, amikor még sötét volt, fölkelt és kiment egy magányos helyre, hogy ott imádkozzék.”  (Mk.1/35.)
A pandémia súlyos terhe mellett, a betegséggel küzdőket, még az időjárás is próbára teszi. A természetet is megviseli telünk szokatlan és szélsőséges változékonysága. A téli tavasz után becsapott hóvirágok, zöldülő vetések, rügyfakadásra készülődő gyümölcsfák fizetnek hiszékenységükért keserves árat… Vagy mégsem? Most még nem sejthetjük, mire hoz, mire hozhat gyógyírt a tavasz. Egy azonban bizonyos, nincsen olyan vaskos, ablakunkra függesztett jégvirágcsokor, melyen ne lenne képes áthatolni a fénylő napsugár…
            Próbáink – akár az időjárás viszontagságainak - elviselése hitünk fokmérője is egyben. Nem is gondoljuk, mennyire fontos, hogy a megpróbáltatások kemény időszakában mekkora lelki tartással rendelkezik az ember? Az evangéliumok beszámolnak Jézus tetteiről: gyógyításairól, halott feltámasztásairól, tanításáról és csodáiról. Azonban nem mulasztják el megjegyezni azt sem, hogy minden fontosabb cselekedete előtt imádságos magányban töltött néhány percet vagy órát. Jóllehet Isten Fia volt, mégis szükségét érezte, hogy a fizikai tevékenységet megelőzze az egyéni lelki készület. (Vö.Mk.1/29-39.) Sőt, több alkalommal meg is jegyezte, hogy a testi megpróbáltatásoknál sokkal rosszabb, ha valaki lelkileg nincsen rendben. Mindnyájan kénytelenek voltunk már megtapasztalni, hogy furdaló lelkiismerettel vagy békétlen lélekkel hosszú távon mennyire nem lehet hiteles, teljes értékű munkát végezni. Ugyanis a lelki rendezettség a legfontosabb alapja a külső és belső harmóniának, szűkebb és tágabb környezetünkkel való kapcsolatunknak. Ez a megtartó alap a hívő számára mindig Isten békéjében és szeretetében gyökerezik.
Közös dolgaink alakulásában nap mit nap szembe találhatjuk magunkat a visszahúzó erőkkel. Némi derűlátásra adhat okot, hogy egyre többen kénytelenek rádöbbenni: valójában most sem a pénztelenség a legégetőbb problémánk, sokkal inkább a gondolkodásban, lelkületben keresendő bajaink forrása…
            Krisztus azonban ebben is példát adott. Felelősen gondolkodó, valóban tenni kívánó hívő ember ma sem nélkülözheti az imádságos lelki háttér megtartó erejét...