„Látta és hitt. Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.” (Jn.20/9.)
Máig megoldatlan problémánk a szenvedés, melynek felismerése újra és újra belénk hasít. Látványosan nem tudunk vele mit kezdeni, a szeretetlenség okozta lelki sebeink némelyikét pedig egy életen át kénytelenek vagyunk hordozni. Olyan erőtlennek, tehetetlennek érezzük magunkat, különösen, amikor kétségekkel teli nagyböjtünk után (is) közvetlen környezetünkben gyilkol a rettegett vírus. Keserű miértek szegélyezik utunkat. Tünékenynek bizonyulnak legszebb érzéseink, álmaink könnyen szertefoszlanak. A hiábavalóság érzésével megküzdve, megváltásra vár az elcsüggedt lélek…
            S minden bizonnyal így volt ez akkor is, ott Jeruzsálemben, azon a napon, melyben Isten rendelése szerint összpontosult az emberiség (üdvösség) története: múlt, jelen és a jövendő….
Ellenpontok és végletek. A legszélsőségesebb érzések képesek ugyanabban a szívben lakni. Virágvasárnap lelkesedését néhány nap alatt felváltotta nagypéntek köpködő gyűlölete. A Názáreti Jézus magára maradt iszonyú nagy keresztjével. (Szenvedéseinket elhordozva, s ezáltal értelmet adva nekik.) Akik segíthettek volna rajta, nem akartak, akik pedig segíteni szerettek volna, nem tehették. Nagypéntek iszonyata az embert mutatja meg: a gőgőst, elvakultat, a megrettent, az esendőt, a szenvedőt, a közömböst…
Azonban mélységesen szomorú lenne sorsunk, ha mindig minden csak rajtunk múlna. Bár az ember kiskorúsága, de a bűn csődje is megmutatkozik a golgotai keresztben. Mert az Isten végtelenül kegyelmes. Minden szeretetlenségünk ellenére sem fordít hátat nekünk! Így volt ez akkor is, és így van ez ma is. Hiába minden ármánykodás és gaztett, a sziklasír mégsem lett végállomás. Új hajnal virradt üdvösségünk történetében, amikor húsvétvasárnap a szelíden ringó olajágak között egy üres sír tárult a világra. Ez oszlatott el minden kétséget és öntött reményt János apostol szívébe is, amikor az üres sírboltba lépett: „Látta és hitt. Eddig ugyanis még nem értették meg az Írást, amely szerint föl kellett támadnia halottaiból.”
A húsvétkor világra táruló üres sír hitre, reményre tanít és egy új, kegyelmes kezdés lehetőségével ajándékozza meg az embert…