„Miért vagytok megzavarodva? S miért támad kétely szívetekben?” (Lk.24/38.)
Hiszek – mondja a száj, miközben kétségek közt vergődik a lélek. Elindulás és megtorpanás, kétség és bizonyosság jellemzi lelki életünket. A világban napról napra megtapasztalt szörnyűségek, a vírus szövődményeitől való félelem, a közvetlen közelünkben bekövetkező nem várt események egész sora akár össze is zavarhatja az embert. Ebben a lelki állapotban aztán könnyen vélhetjük úgy, hogy megingott a talaj alattunk, s az addig megtartó hit is alapjaiban rendült meg bennünk. Még ha az ok-okozati összefüggések mást is mutatnak, ne feledjük, Istennél semmi sem lehetetlen. A történelmet – s benne az egyéni sorsokat – legnagyobb szerencsénkre - nem csupán az ember „írja”…
Amikor nagypénteken Jézus sírjának bejáratára ráhengerítették a zárókövet, az apostolok szomorú fájdalommal és csalódottsággal szívükben maradtak együtt Jeruzsálemben. Hiszen - úgy érezték - minden csodája és tanítása ellenére Mesterük ugyanúgy meghalt, mint bármelyik másik keresztre feszített „közönséges” ember. A szomorú gyász idején teljességgel logikátlannak tűnt, hogy akinek holttestét három nappal korábban sírkamrába zárták, egyszer csak ott álljon előttük, mintha mi sem történt volna. Ezért aztán joggal hihették, hogy szellemet látnak, amikor valóban megjelent közöttük Jézus (vö.Lk.24/37-43.).
            Bizony mennyire meglepődünk, ha minden hűtlenségünk ellenére is a hűséggel találkozunk, ha minden gonoszságunk ellenére is a szertetettel szembesülünk, ha a sorozatos türelmetlenségünkre valaki végtelen türelemmel válaszol, ha álságoskodásunk és agresszivitásunk viszonzás helyett a békesség ígéretével találkozik… Ugye, mennyire logikátlannak tűnő helyzetek? A kicsinyesség és önzés bűvkörében élő ember legtöbbször nem is tud mit kezdeni velük. (Hiszen előre kiszámítható módon a közmondásos igazság érvényesül: „Amilyen a mosdó, olyan a törölköző.”)
            Hétköznapi látásmódunk szemüvegén nézve Jézus egész földi élete és működése logikátlannak tűnik. Igaz előtte még senki sem jött vissza sírjából a saját erejéből és akaratából. Így hát azt kell mondanunk, a „zavarodottság” és kétely teljesen természetes emberi tulajdonságunk. Mindezek ellenére nyugodt szívvel, kétség nélkül elfogadhatnánk Krisztus feltámadásával igazolt tanítását…