„A jó pásztor életét adja a juhokért.” (Jn.10/11b.)
Jó pásztorról, béresről, bárányokról és farkasokról szól Jézus tanítása. Miután azonosítja magát a jó pásztorral, így folytatja: „A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a nyáj nem tulajdona, otthagyja a juhokat és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas elragadja és szétkergeti őket.” (Jn.10/11-12.) A béresek szorgalma, elkötelezettsége, önzetlensége ritka és gyakran látszólagos csupán. Hiszen ők nem hivatástudatból, hanem kifejezetten bérért, ellenszolgáltatásért dolgoznak. Mi tagadás, nagyon gyakran a ma pásztorait is megkísérti ez a mentalitás. Így aztán annyira nem is csoda, hogy kifosztott aklok és szétkergetett nyáj látványa tárul (lelki) szemeink elénk, miközben közel, s távol farkasok ordítása hallatszik. A béresek pedig jóllakottan, tele zsebbel fekszenek a napsütötte domboldal sziklás fedezékében. Nincs nyáj, nincs gond. A farkasoktól kapott „bérből” még egy ideig bizonyosan futja. Fájdalmasan kevesen vannak a juhokért aggódó, a nyájért végsőkig kitartó (jó) pásztorok…
            A „pásztor idilltől” messze lévő hétköznapok tapasztalása közben sorjáznak a kérdések: bárányok és farkasok korában biztonságban tudhatjuk-e magunkat? Nem válnak-e néhányan maguk is farkassá a béresek gátlástalan szemfényvesztései láttán? S ami sokkal veszélyesebb, nem egy esetben bújnak báránybőrbe maguk a farkasok is (vö. Mt.7/15.), vajon mennyire vagyunk felkészülve ezekre a nagyon is életszerű helyzetekre…
Béresek korában pásztorra várnak a lesoványodott juhok, olyan pásztorra, aki nemcsak a karám kerítését erősíti majd meg, hanem dús legelőre is vezeti övéit. A tépett, lesoványodott báránykák szívükben rettegéssel tekintenek az akol ajtaján túli világra, mert olyan sokszor csalódtak már, mindig jobbat vártak, s közben módszeresen lepték el nyájukat a báránybőrbe bújt farkasok…
            Az evangéliumi tanítás alapján azonban bizonyos, a jó pásztor nem bottal és harapós kutyákkal jön, hanem szelíden, énekszóval. Nem a nyáj után kullog, hanem elől jár, eltévedt bárányának pedig utánamegy, s ölében becézgetve viszi haza.
            Jézus-pásztor ismer valamennyiünket, tudja gyengeségeinket, mégsem fordítja el tőlünk a tekintetét. S ha „elkóborolnánk” éppen akkor nyújtja ki felénk a kezét, amikor végleg a mélységbe veszne törékeny életünk…