„Amint a szőlővessző sem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem.” (Jn.15/4b.)
Megkésve ontja illatát a szentgyörgyvirág, szemérmesen bontja szirmait az orgona, miközben kecsesen hajladoznak a karcsú tulipánok. Jóleső – már-már nyarat idéző –, simogató, meleg fényben fürdik az ébredező május. Madarak harsánya kórusa zeng, nyugtató békességet áraszt a frissen nyírt pázsit illata. Sokak szerint, a legkedvesebb hónap köszönt ránk újabb fordulatot remélve napjaink rettegett betegségével szemben is. Méltó hónap, hogy első vasárnapján felébredjen a szív gyermeki hódolata és édesanyja felé fordítsa az embert…
            Isten rendeléséből édesanyánk szíve alatt indult életünk „kalandja”. Hálatelt szívvel mondjuk a zsoltáros szavával: „Te alkottad veséimet, anyám méhében te szőtted a testem.” (Zsoltárok 139/13.) Mint gyümölcs az ághoz, fürt a vesszőhöz, úgy tartozik gyermek az anyjához. Oly elszakíthatatlan kötelék ez, mely a síron túl, az ég magasából is meghatároz. Ahogy a kegyelmi élet kötelékét világítja meg Jézusnak a szőlőtőről és szőlővesszőről szóló példázata, úgy anya és gyermeke kötődését is szépen kifejezheti ez a hasonlat. (Vö. Jn.15/1-11.) Hiszen az Isten akaratából létbehívó és megtartó kegyelem elsőként édesanyján keresztül érinti meg az embert. (Igazán szerencsésnek érezheti magát az, aki már a hitet is édesanyjától kapja.) Anya életének gyümölcse a gyermek. Míg élünk, ezért hálával tartozunk. Édesanyánkon keresztül szembesültünk egykor a világgal, a Gondviselés jóságát is ő sejtette meg velünk, szeretetén az Isten szeretete is átderengett. Ha életünk során el is halványult néhanap, utunk végé fele újra egyre erősebben érezzük…
            Vajon megtermi-e szőlővessző-életünk a maga gyümölcsét?  Szőlővessző erre csak akkor lesz képes, ha a szőlőtővel ép és egészséges marad kapcsolata. Harmóniára, békességre vagyunk teremtve, ezután áhít lényünk, amíg utolsót nem dobban a szív. „Aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz” – mondja Jézus. Ha képesek vagyunk kitartani abban a szeretetben, mellyel gyermekkorunkban először édesanyánk fordult felénk, bizonyosak lehetünk, hogy életünk Isten előtt sem marad gyümölcstelen…