„Az Úr együttműködött velük és tanításukat csodákkal kísérte és hitelesítette.” (Mk.16/20.)
Nehéz dolog az elválás, ha olyasvalakit kell elengednünk, aki nagyon közel áll hozzánk. Ez akkor is így van, ha értelmünkkel „látjuk” szükségességét. Azonban a tehetetlen szomorúság, az érzelem könnyen a józanész fölé kerekedik.
A tanítványok is hasonló módon gondolkodtak, illetve éreztek, amikor – húsvét után negyven nappal – áldozócsütörtökön az Olajfák hegyén Jézus búcsút vett tőlük. Reményt és küldetést hagyott apostolaira. (Vö. Mk.16/15-18.) A reményt ugyan még nem érezték, csak az elválás és a küldetés (Vö. „Menjetek el az egész világra és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.”) nyomasztó terhét. Apránként jöttek rá: ahhoz, hogy Jézus, mint Isten valóban mindenütt és állandóan velük legyen, mint embernek el kellett távoznia. Minden egyes új napon a rácsodálkozás örömét élték át. Ehhez azonban előbb szükségük volt Pünkösd kegyelmére is...
Néha számunkra is nehéznek tűnik a velünk szemben támasztott isteni elvárás. Bizony, sokszor sóhajtunk könnyes tekintettel az ég felé egy-egy betegség keresztje alatt görnyedve, vagy egy-egy megoldásra váró feladat, probléma előtt. A szembesülés az elistentelenedő, morálisan egyre lejjebb süppedő „világgal” nem kis terhet ró a jó szándékú, istenfélő emberre. De vajon mi lett volna, ha az apostolok összeroppannak a feladat súlya alatt, miközben azt kellett látniuk, hogy egyre durvábbá válik a keresztényellenesség? Mi lett volna, ha feladják, még mielőtt kirobban a véres üldözés? Istennek hála, nem így tettek, mert minden egyes új napon újra és újra megtapasztalták az Úrral való együttműködés örömét: munkálkodásuk csodákkal kísért, hitelesített volt...
Ma sokakban félelem telepszik meg a nálunk is egyre gyakoribb keresztény- és egyházellenes kirohanások láttán, hallatán. (Bizonyára lehetne párhuzamokat keresni az apostoli kor és a Római Birodalom, illetve a mai kereszténység és Európa között – de nem igazán érdemes.) A feladat viszont alapvetően ma is ugyanaz: helytállni a mindennapok világában azzal a keresztény kitartással és lelkülettel, mely „kivívja” az Istentől jövő együttműködés és hitelesítés kegyelmét...