„Ne zúgolódjatok! Senki sem tud hozzám jönni, ha az Atya, aki küldött engem, nem vonzza.” (Jn.6/43-44.)
Isten léte nem „magától értetődő” valóság. Ha így lenne, mindenki istenhívő, vagy éppen hitetlen lenne. Ezt hívőként is hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni és ennek megfelelően támasztunk elvárásokat másokkal szemben. Úgy véljük, hogy minden esetben joggal zúgolódunk a sok istentelen és erkölcstelen megnyilvánulás láttán. Pedig el kell ismernünk, a hitetlen ember nem feltétlen rossz vagy erkölcstelen. Hívővé válni ugyanis (meg)hívás, belső késztetés nélkül aligha lehet. Az Istenhez vezető útra személyes jó példák indítanak és az a hang, amely lelkének csöndjében – elesettségében, magányában, vagy éppen a legtisztább öröm és békesség állapotában – szólítja meg az embert. Ezért aztán, amikor „a világ” és szűkebb környezetünk romlottsága felett bosszankodunk, nem árt önmagunktól is megkérdezni: vélekedésem és mindennapi helytállásom vajon mire indíthat másokat?
            Sokféle „vonzás” erőterében zajlik az életünk. Ezernyi módon igyekszik hatni ránk a világ. A különféle érdekek hálójába gabalyodva könnyen érezheti talajt vesztettnek magát az ember. Sorskérdés, hogy melyik vonzás kerít végül hatalmába. Korántsem biztos, hogy a divatos és hangzatos áramlatok jelentik a megoldást életünk problémáira, ám hogy melyikre hallgatunk, melyik „vonzás” előtt nyitjuk meg szívünk ajtaját - tulajdonképpen rajtunk múlik…
            Azt látjuk, hogy sokak számára a vonzás egyet jelent a befolyásolhatósággal. Ma már egész iparág foglalkozik eme felismerés kihasználásával. Talán ezzel magyarázható, hogy a rossz legtöbbször csillogóbb csomagolásban érkezik hozzánk, mint a jó. (Többen viszont éppen ezért váltak gyanakvóbbá, bizalmatlanabbá.) Ugyanakkor ez sem mentesíthet az erkölcsi felelősség alól. Ezért minden egyes döntésünk nagy-nagy körültekintést igényel – még akkor is, ha gyorsabban kell meghoznunk, mint korábban…
            Az ember csak a maga erejéből képtelen lenne az Isten útját járni. (E téren önteltségre, „zúgolódásra” egyikünknek sem lehet oka.) Isten azonban kegyelmes szeretetével maga felé vonzza esendő teremtményét. - A ma olyan sokszor megtapasztalt kirekesztés, gyűlölködés és vad fanatizmus, vagy éppen a hamis tolerancia és „szabadelvűség” azonban nem lehet Isten eszköze! - Igaz ugyan, hogy nem festi rózsaszínűbbre a világot, mint amilyen, azonban folyton lehetőséget ad. Mindnyájan ugyannak a Teremtő Atyának vagyunk a gyermekei. Különbség csupán annyi lehet közöttünk, hogy melyikünk mennyire képes engedni ennek a sorsot alakító, szeretettel gondunkat viselő „vonzásnak”…