Sokféle elképzelés él a boldogságról és valamennyien vágyunk rá. Sokak fejében valamilyen euforikus érzéssel azonos és egyet jelent a gondtalanság tartós állapotával. Mások szerint tökéletes külső és belső harmónia függvénye. A kételkedő pesszimisták úgy vélik, nem is létezik…
            „Boldog vagy, mert hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked.” A gyermeket váró korosodó asszony szólt így a szintén áldott állapotban lévő unokahúgához, Máriához, amikor az meglátogatta. Erzsébetet az örömtől sugárzó asszony látványa ragadtatta erre a kijelentésre. Mária válaszul halhatatlan, szép imádságában, a „Magnificatban” adott hálát Istennek és dicsőített jóságát. (Lk.1/39-56.) Ezt a történetet, illetve imádságot idézi Boldogasszony napján az evangéliumi szakasz.
A magyar nép hosszú időn át nyíltan megvallva tisztelte, s szerette a Nagyasszonyt, Máriát. Egyszerű leányként képes volt egyértelmű, határozott választ adni Istennek, amikor engedte, hogy döntsön sorsa felől. Attól kezdve nap, mint nap életével újította meg hűségígéretét. De gondolhatunk rá úgyis, mint a föld legerősebb asszonyára, hisz amikor „rászakadt az ég”, fiát vitték a vesztőhelyre, fájdalmas anyaként vonszolta magát szemefénye után. Hitt akkor is, amikor a magunk fajta már réges-régen feladta volna. Nem átkozódott, nem kiabált az égbe szemrehányó szavakat, ment csendes fájdalommal Jézus után és szenvedését rátette fia keresztjére…
            Hogyan lehet boldog, akit ennyi szenvedés ért? – teszi fel a kérdést a földön araszolgató értelem. Időnkét jut ugyan boldogság nekünk is, gyakran azonban nem. Egyetlen asszonynak sincs felhőtlen boldogsága, mert a befejezettség hiányzik belőle. Emberlétünk során folyamatosan váltja egymást könny és mosoly, öröm és szomorúság. Az Istenanya boldogsága nem ilyen. Ő a célhoz ért asszony, olyan asszony, akitől nem vehetik el a boldogságot. Ő a Nagyboldogasszony…
            A boldogságra való meghívás mindig Istentől jön, s ha van bátorságunk életre szóló igent mondani, lelkünkről, arcunkról tükröződve másokat is „megfertőzhet”. Valójába ez az egyetlen, aminek értéke megmarad, hiszen e mögött mindenkor Isten a fedezet. Ne feledjük, a földi élet ahhoz túlságosan szűkre szabott, hogy megengedhessük magunknak a boldogtalanságot. Az idő mindig rövid, mert vége van. Azonban határos az örökkévalósággal, amelybe mi is átléphetünk, ha Máriához hasonlóan hűek leszünk…