„Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem.” (Mk.8/34.)
Egyikünk sem tudja átugorni a saját árnyékát: emberek vagyunk, emberi módon gondolkodunk. Még hívőként is gyakran hisszük, hogy elképzeléseinkhez kell igazodnia az isteni akaratnak, ezért imádsággal megtámogatva minden esetben elérjük kigondolt célunkat. Aztán ha mégsem sikerül, csalódott kiábrándultságunk akár a hitünket is megrendítheti. Mindeközben úgy tűnik, hogy aki mit sem törődik a látható világon túli dimenzióval, mégiscsak könnyebben érvényesül. Mintha tényleg rendszeresen legyőznék a „világ fiai” a „világosság fiait”, és számunkra nem marad más, mint letehetetlen terheink egyre nyomasztóbb súlya. Így aztán keserű csalódottságunk – okkal, ok nélkül - gyakran elhomályosítja a valódi kérdést: akkor mi lehet velünk a Gondviselés igazi akarata?
            Amikor egy alkalommal Jézus az Emberfia szenvedéseiről beszélt tanítványainak, Péter apostol szemrehányást tett neki. Erre ő keményen megrótta: „Távozz előlem, sátán! Emberi módon és nem Isten tervei szerint gondolkodol.” Majd világossá tette a többiek számára is, hogy ha valaki a nyomába akar szegődni, akkor annak vállára kell venni a keresztet is. (Vö.Mk.8/31-34.) Jézus követése bizony nem a kényelmes sétautak árnyas fái alatt zajlik, nem is csupán a templomok tömjénillatú liturgikus tereire korlátozódik. Kereszthordozás ez a javából! Aki a nyomába bátorodik, annak tudatosan kell vállalnia életre szóló módon ezt a terhet, mely a mindennapok felemelő és kevésbé felemelő pillanataiban egyaránt a vállaira nehezül. Krisztus pedagógiája, a kereszt pedagógiája egyszerre ajándék és áldozat. Az igazán hűségeseket nem elszakítja, hanem még szorosabban összefűzi s lelkiekben biztos támaszuk a megpróbáltatások idején…
Hívőként sohasem lehetünk kényelmesek, hiszen bizonyos értelemben meg kell tagadni emberi természetünket, sokszor elképzeléseinket – legyenek mégoly őszinték is. Erre utal Jézus, amikor követésének feltételéül a kereszthordozást fogalmazza meg. Ez a kereszt azonban sokféle formát ölthet: lehet betegség, akár egy családtag rossz szokása, vagy éppen kevésbé szimpatikus munkatársunk, főnökünk, akit kénytelenek vagyunk elviselni…
            A keresztnek viszont van egy páratlan tulajdonsága, ha megtanuljuk elfogadni, sőt, szeretni: megtapasztaljuk, hogy valójában különös erő és kegyelem forrása lehet. Bajban erősségünk, kilátástalanságban reménységünk – szabadításunk és üdvösségünk. Nemcsak Jézushoz, de egymáshoz is kapcsolja életünket…