„Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek a szolgája.” (Mk.9/35b.)
A katolikus egyház egyetemessége kézzelfogható közelségbe került, amikor egy hétig Budapesten lüktetett a szíve. Úgy tűnt, mintha ezekben a napokban béke jobbot nyújtott volna egymásnak kelet és nyugat. A különböző felekezetű keresztények közül pedig többen is őszinte nyitottsággal kapcsolódtak a világeseménybe. Jó volt látni a többszázezres tömeget, amint békében együtt imádkoztak ismerősök ismeretlenek. Így vált megtapasztalhatóvá az Eucharisztia, azaz az Oltáriszentség csodája, mert csodának lehettek tanúi, akik részt vettek vagy a televízió segítségével követték az eseményeket, amint a méltatlan politikai csatározások és szélsőségesen provokatív felvonulások, tűntetések helyszínévé züllesztett, jobb sorsra érdemes fővárost megszentelte az imádkozó, hitüket megvalló hívek szentséges körmenete. Mert erő sugárzott a tömegből, az Istennek kegyelmes, mindeneket megszentelő, egybegyűjtő és megújító ereje, mely másnap Ferenc pápát is megindította…
A gátlástalan törtetés és nemtelen vetélkedések korában csak az alázatos szolgáló elsőség és egység viheti előbbre a világot.
Amikor az apostolok arról vitáztak egymás között, hogy közülük ki a legnagyobb, Jézus így „hűtötte le” őket: „Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó, és mindenkinek a szolgája.” (Vö. Mk.9/33-37.) Nem biztos, hogy ezek a szavak rögtön elértek a szívekig. Az ezzel kapcsolatos mai közvélekedés röviden így sommázható: elsőség igen, szolgálat nem...
Látjuk hova vezet, amikor a szavak és a tettek, illetve a szándék egymástól elszakadnak. Az evangélium teljesen más gondolkodásmódot tükröz. Jézus személyes példájával tanít arra, hogy az utolsó hely vállalása, az alázatos szolgálat teheti – Isten szemében - első helyre az embert.
A hatalom – bármilyen csekély is legyen – könnyen lesodorhatja a realitás talajáról azt, akit „jó sorsa” részeltet benne. Az érte való önös küzdelem pedig önmagából is kifordíthatja. Valóban igaz, erre is születni kell, elhívás, azaz hivatás szükségeltetik hozzá.
Keresztény ember számára – az alacsonyabb erkölcsi normákon edzett véleményformálók ellenére is – csak a szolgáló elsőségről alkotott krisztusi felfogás lehet a követendő példa, melynek páratlan erőforrása az Eucharisztia...