„Aki nincs ellenünk, velünk van.” (Mk.9/40.)
Bizonyára sokaknak áthallásos a Márk-evangéliumból vett Jézus-mondás, hiszen a „Világ proletárjai egyesüljetek!” korszakában a fenti idézetet megfordítva alkották meg a másik „örökzöld szlogent”, miszerint, „aki nincs velünk, az ellenünk”. Súlyos évtizedeken keresztül folyt az ellenségkép-gyártás. Mesterségesen igyekeztek belénk sulykolni, hogy kit kell gyűlölnünk, illetve ki az, akit minden körülmények között szeretnünk kell.
            Jézus pozitív megfogalmazása segítheti kapcsolataink helyes megítélését. Talán a sokat hivatkozott felgyorsult életmód - és sok-sok csalódás - is hozzájárul, de szeretünk az első, felületes benyomások alapján sommás véleményt formálni másokról. Nagyon gyakran aztán általános megállapítások alapján „skatulyázzuk” egymást és megesik, hogy a saját meggyőződésünket szeretnénk másokra erőltetni. Pedig nem kell feltétlen ellenséget látnunk azokban, akik nincsenek mindenben azonos nézeten velünk, viszont vannak bizonyos helyzetek melyeket – vallástól és világnézettől függetlenül – azonos módon kellene megítélnünk. Sorsot fordító, nemzeti kérdésekben – mindenütt a világon - „illik” összefogni. Ahogyan például a bevándorlók áradatával küzdő Európában és Magyarországon is egyre többen ismerik fel, hogy félre kell tenni a különböző pártérdekeket, kampánytémákat, uszító gyűlöletbeszédeket, mert a nemzet érdeke fölülír minden más érdeket. Józanul kell felismernünk, a békesség szándékával közeledőtől nincsen miért tartanunk, a zavart keltő követelőzővel viszont a jövőben sem tudunk közösséget vállalni.
            Amikor Jézus befogadásról beszélt, a gyermekeket állította példaként követői elé: „aki befogad egy gyermeket az én nevemben, engem fogad be.” (Vö.Mk.9/37.) A gyermekség állapota Jézusnál az eredendő tisztaságot és a kiszolgáltatottságot is jelenti.  Ugyanakkor világosan látnunk kell, az evangéliumon alapuló keresztény tanítás nem kívánja az embereket kivezetni a világból, hanem elsősorban ott akarja élhetővé, boldogulásra alkalmassá tenni a körülményeket, ahová sorsuk rendeltetett. Ezen munkálkodni azonban súlyos és közös felelőssége hívőnek és hitetlennek egyaránt. Nem szabad elfelednünk, a pillanatnyi megsegítésen túl, a tartós megoldás lehetőségét kellene megtalálni, melyhez elsősorban a világ hatalmasságainak és politikusainak az összefogására lenne szükség…