„Bizony mondom nektek, aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, nem megy be oda.” (Mk.10/15.)
Egy gyermek szemével nézve furcsának tűnhet a felnőttek világa. Sajnos elég gyakran előfordul, hogy mást mondunk, mint amit gondolunk. A felnőtté válás hosszú (gyötrelmesen szép) folyamatában az őszinte, tiszta fogalmak és érzések egyszer csak átértékelődnek. Hűségünk és jóságunk viszonylagossá válik. Praktikus szempontok alapján kezdjük osztályozni egymást. A csalódottság és negatív tapasztalatok útvesztőjében álarc mögé bújtatjuk igazi énünket, mely aztán szinte letehetetlenül bőrünkhöz tapad. Rossz beidegződéseinkhez, szokásainkhoz elkezdünk ideológiát gyártani, majd lassan belesüppedünk a kényelmes közöny formatervezett foteljébe. Mindeközben feleslegesen túlbonyolítunk mindent és néha értelmetlennek tűnő cselekedeteinkkel, szúrós, meggondolatlan szavainkkal mérgezzük körülöttünk a világot, s benne gyermekeink lelkét.
„…múlnak a gyermekévek, nincs visszaút. Új mesék nem várnak reánk…” – egy ország dúdolta valamikor Ihász Gábor slágerét. S valóban, a meséknek egyszer mintha tényleg vége szakadna. Mintha végérvényesen lekopna lelkünkről a „varázspor”. Szerencsésnek mondhatja magát az a felnőtt, aki képes megőrizni valamit gyermekéveinek a lelkületéből. Ő később is nagyobb eséllyel tapasztalja meg az őszinte öröm és boldogság érzését.
            Jézus életében különös helyet foglaltak el a gyermekek. Többször is példaként állította őket tanítványai elé. A gyermeki lelkület megőrzésének fontosságára hívta fel hallgatósága figyelmét. A kicsi gyermekek előítélet nélkül, nyitott szívvel közelítenek társaik és az ismeretlenek felé. Olyan bizalommal, mellyel csak az Isten viseltetik irántunk.
            Jóllehet, mi is elindulunk a megértés és elfogadás útján, mire azonban eljutnánk a szeretetteljes, kölcsönös bizalom szintjére, bizonyosságunkat kikezdi a kétség, hirtelen minden esetlegessé válik körülöttünk. Eltűnt az az ősbizalom, ami még a gyermekeknél meglelhető: szavak nélkül is megérzik, hogy szeretik vagy nem szeretik őket…
            Az evangéliumi tanítással esélyt is kapunk. Istengyermekségünk nem szűnik meg. Mennyei Atyánk felénk nyújtott karjába bármikor belekapaszkodhatunk. A körülöttünk élő kicsi gyermekek szeretet-példájából mi magunk is sokat tanulhatunk…