„A pusztába kiáltónak ez a szava: Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit.” (Lk.3/4.)
Kóstolgatott bennünket a tél. Egy héttel ezelőtt egy villantásnyira megmutatta fehér köntösét is, de aztán idő előttinek vélte a „nagybelépőt” és sietősen távozott – egyenlőre. A későbben pirkadó hajnalok és a korábban jövő alkonyok közötti erősen fogyatkozó időszakot pedig, a mögöttünk hagyott napokban leginkább a nedves szürkeség töltötte ki…
            A tejfehér ködben nehézkes a tájékozódás. Amikor pedig megérkezik a széllel kísért havazás, utat, gyalogjárdát rendszeresen tisztítani kell, különben hamar járhatatlanná válik. A karbantartott út a közlekedés és ezáltal a személyes találkozás lehetőségének alapvető feltétele…
            Nincsen ez másként belső, lelki útjainkkal sem. Ezért adventi várakozásunk második gyertyája legbensőbb útjaink karbantartására hívja fel a figyelmet. Ugyanis mindent meglehet szokni, mert az ember képes mindenhez alkalmazkodni (sajnos a rosszhoz is). Mielőtt beleszürkülnénk a megszokásba, elkényelmesednénk és ösvényeink végleg járhatatlanná válnának, advent lánglelkű prófétája, a pusztai magányból visszatérő Keresztelő János kiáltja felénk az ószövetségi Izajás próféta szavait: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit.”
            A várakozás idején még inkább igaz: az Úr az általunk épített utakon közeledik felénk és jut el másokhoz is. Utakat építünk, ösvényeket egyengetünk életünk során. A próféta felszólítása bennünket is önvizsgálatra késztet: családomban, munkahelyemen, környezetemben a széthúzás vagy a békesség és szeretet útját egyengetem-e?
A mindennapok tarka forgataga, a helytelen közgondolkodás, a divat vagy éppen a félelem – ha nincsen belső tartás – könnyen tévútra vihet. A „csodavárás” önmagában nem oldja meg a problémáinkat. Helyettünk és nélkülünk nem fog változni semmi. Az úrjöveti idő rorátés szép üzenete, hogy Isten megáldja ami törekvéseinket, útépítő igyekezetünket. Segítségünkre siet, elindult felénk, s a találkozás reménye így válhat napról napra valósággá. De így válunk mi is napról napra úttá, hiszen minden esendőségünk ellenére, általunk is megérinthet másokat a kegyelem…