„Ő azonban áthaladt közöttük és elment.” (Lk.4/29.)
Előítéletekkel bélyegezzük meg egymást, rossz beidegződéseket alakítunk ki magunkban. Így aztán mondhat bár mégoly kiváló dolgokat is valaki, ha egyszer „célkeresztbe” helyeztük, már nem figyelünk rá, mert „ismerni véljük” őt és előítéleteink ketrecéből csak nagyon nehezen – vagy egyáltalán nem – engedjük ki. Éppen ezért, sokan még mindig előbb szavaznak bizalmat az ismeretlennek („messziről jöttnek”), mint a közülük valónak. Az evangélium tanúsága szerint, valami hasonló történhetett Jézussal is, amikor hosszú idő után visszatért gyermekéveinek helyszínére Názáretbe, s ott a zsinagógában szólásra emelkedett. (Ezt az eseményt idéztük fel legutóbbi tűnődésünkben.) Bár bölcsen szólt és magyarázta meg a felolvasott szentírási szakaszt, mégsem fogadták el tanítását, mert leragadtak annál a kérdésnél, hogy „Nem József fia ez?”  - Ekkor hangzott el Jézus ajkáról a szállóigévé vált mondás: „sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint a saját hazájában.” - Az értetlenség dühös ellenállásba és hajszálhíján tettlegességbe torkollt, hiszen szó szerint, kiűzték a városból és egy hegyről akarták a mélybe taszítani. Jézus azonban „áthaladt közöttük és elment.” (Vö.Lk.4/20-29.)
            Előfordulhat, hogy éppen ott nem értékelik igyekezetünket, ahol segíteni szeretnénk. Persze, hiába akarjuk a legjobbat adni, ha nincsen rá igény, ha nincs meg a (be)fogadókészség. De vajon meddig mehet el az ember, hiszen az akarata ellenére senkin sem lehet segíteni…
            Mostanság mintha különösen is nagy lenne a zűrzavar a fejekben. Sokan valamiféle kóros és ragályos eszmei identitászavarban szenvednek, mely éppen úgy terjed, mint a legújabb covid-variáns. Könyörtelenül fertőz, miközben sorsát hívja ki maga ellen az ember. Nem egy esetben a jó szándék, a megmentő igyekezet csak olaj a tűzre…
Jézus ott, a galileai Názáretben „nem vette fel a kesztyűt” és „nem ütötte le a magasra adott labdát”. Belátta, ezzel csak tovább borzolná a kedélyeket, ehelyett inkább „áthaladt közöttük és elment.”  Ritkán előfordulhat, hogy nem marad más, mint a továbblépés lehetősége. Bölcsesség és kegyelem szükségeltetik hozzá, hogy felismerje az ember, mikor, meddig mehet el…