„Evezz a mélyre…” (Lk.5/4.)
Egy munkával töltött éjszaka után csüggedten ültek a halászok csónakjaikban, hiszen semmit sem fogtak. „Evezz a mélyre és vessétek ki fogásra a hálót” – lépett hozzájuk Jézus. Péter minden fáradtsága ellenére megragadta az evezőket, majd a tó közepén vízbe vetette a hálót. Nem kellett sokat várni, máris szakadozni kezdett a temérdek hal súlya alatt. A halászok mélyen megrendültek a nyilvánvaló csoda láttán és félelem szállta meg őket. Az eseményt megörökítő Lukács evangélista így zárja beszámolóját: „Azok szárazra vonták a bárkákat és elhagyva mindenüket, nyomába szegődtek.” (Vö.Lk.5/4-11.)
Nem szánunk rá időt, hogy a dolgok mélyére lássunk. Bántóan sokszor megelégszünk csekély ismerettel. Aztán a felszínesség csapdájában vergődve fogalmazunk sommás véleményt dolgokról, történésekről, egymásról. Az „ismerjük” vagy „ismerni véljük”, nem azonos kategória. Magán- és közéletet egyaránt mérgez ez a mentalitás. Naponta folynak parttalan és felesleges viták akár törvényekről, különböző írásokról úgy, hogy a leghangosabbak végig sem olvasták kritikájuk tárgyát. Úgy bélyegeznek meg személyeket, hogy talán nem is ismerik őket…
Az „adok-kapok” erőterében nincs értelme nagyon elmélyedni a dolgok igazi értelmében – vonhatja le a következtetést, aki „megadta” magát. Csak a külső számít, hiszen a mélyen szántó gondolatokra nem kíváncsi a nagyközönség, tökéletesen megelégszik a felszínnel. Aki viszont csak a felszínt látja, nem értheti meg a dolgok lényegét: a felszínesség ugyanis egyet jelent a felületességgel.
            „Evezz a mélyre” – szólít fel Jézus bennünket is. Mi azonban hezitálunk, ezernyi kifogást keresünk, nehogy cselekednie kelljen, és esetleg megváltoztatni az életünket. Az evangéliumi ember viszont egy átküzdött éjszaka után is kész a mélyre evezni, hogy Jézus szavára újra vízbe merítse hálóját. Az eredmény mindent elsöprő elhatározásra készteti: a Mester nyomába szegődik.
            Gyakran földhözragadt e világi érdekek szövevénye köti gúzsba bensőnk jobbító szándékát. Annyi tönkrezúzott szép remény, be nem teljesedett ígéret után lassan már a magunk igazát sem merjük vállalni. Pedig muszáj fogunkat összeszorítva, gyöngeségünket leküzdve újra és újra vízre szállni és a mélyre evezni…