„Az Úr valóban feltámadt…” (Lk.14/34.)
„Éli, Éli, Lamma sabaktani?” – „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” - sóhajtotta Jézus a keresztfán mielőtt kilehelte a lelkét. (Mt.27/46.) A bűn csődje mutatkozott meg abban az emberi igyekezetben, amely keresztre feszítette az Isten Fiát. De ebben a kegyetlenségben feltárult az isteni szeretet mélysége is…
Érzékszerveink eltompulnak, agyunk elzsibbad. Nagypéntek véres iszonyata mögöttünk, a jövőt még nem sejtjük - gyász van. Úgy tűnik, mindennek vége. Diadalt ül a gonoszság, s mi megint megszégyenültünk. Hittünk, bíztunk, hiába; megváltoztatni nem tudtuk a megváltoztathatatlant. Azóta is fogadkozunk, ígérgetünk. Aztán csak úgy megtörténnek a dolgok, s mire ráeszmélünk, már zsebünkben csörög a harminc ezüstpénz vagy a fejünk fölött megszólal a kakas…
Mindennek ugyanaz a vége… Ránk telepszik a kétség és némaság fekete éjszakája. Szörnyű magányban virraszt a lélek. Azonban fájdalmaink függönyén lassan átdereng a hajnal. Csend van. Béke van. Lágy szellő ringatja a virágos olajágakat. A madarak dallal köszöntik a kelő napot. És a harmadik nap hajnalán, mikor még harmat ült a fűszálak hegyén, egy üres sziklasír tárult a világra…
Gyötrelmeinket magára vette. Azóta is társunk életünk emmauszi útján. Megesik – ahogyan a két tanítvány egykoron útban Emmausz felé –, nem ismerjük fel, pedig velünk együtt rója a kilométereket. Valóban, nehéz meglátnunk a szenvedésben, a meg nem értettségben, békétlenségben, a háború értelmetlen brutalitásában, a szeretetlenség lélekig hatoló sebeit hordozva…
A Megfeszített előttünk jár. Szenvedése, halála és feltámadása új alapokra helyezi a mi életünket is. Ám mindez csupán lehetőség, amíg hozzá nem tesszük a magunk elhatározását és a saját keresztünkkel meg nem tesszük az utolsó lépéseket. Emberlétünk értelme és „teherbírása” abból a szeretetből táplálkozik, amely a legvégsőkig kitart mellettünk. Nem „leír”, megszégyenít vagy büntet, éppen ellenkezőleg: magára veszi és megváltja gyengeségeinket.
Húsvét üzenete, hogy reményre hívott, megváltott emberek vagyunk, s végül az élet diadalmaskodik a halál felett…