"Igyekezzetek bejutni a szűk kapun, mert mondom nektek,
sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak.” (Lk.13/24.)
Megalomán korban élünk. Eltúlozunk és szándékosan túlbonyolítunk mindent. Kényszeresen gondoljuk azt, hogy folyton többet és nagyobbat kell birtokolnunk: nagyobb házat, egyre „értékesebb” autót, évről évre „egzotikusabb” nyaralást, mindig „trendi” ruhadarabokat, használati eszközöket, vastag aranykarkötőket, egyre súlyosabb orr- és fülkarikákat… Sokan úgy érzik, ezek nélkül létezni sem tudnának. Ők másokat is ezek alapján ítélnek meg. Vannak, akik tényleg elhiszik, hogy mindenki annyit ér, amennyi vagyonnal vagy hatalommal rendelkezik…
            Aztán egyszer csak ott állunk a szűk kapu előtt. Hirtelen minden „csomagunk” teherré, sőt, akadállyá válik. Nem marad más, csupán kongó ürességünk és valami megmagyarázhatatlan sóvárgás a teljesség után. Míg a világ szemében lenézettet szíve gazdagsága, lelke egyszerűsége és őszinte hite, szeretete múlhatatlan gazdagsággal ajándékozza meg, mely a kapun túl is érték lesz, sőt, ott lesz az igazán…
A halhatatlanság szemüvegén át nézve egészen más megítélésbe kerülnek életünk és a körülöttünk zajló világ eseményei. Egyáltalán nem biztos, hogy a köz szemében megvetett, maradinak tartott és kikacagott, Isten országából is száműzött lesz – de ugyanez fordítva is igaz. Meglehetősen szűk az a kapu, amin majd végül mindannyiunknak át kell haladnia. Épp csak akkora, hogy alázatosan átléphetünk rajta. Még a legkisebb csomagot sem vihetjük magunkkal. Úgy megyünk, ahogy egykoron jöttünk. Csak az marad meg, amit a bensőnkben hordozunk. Jézus tanításából világosan kiderül: a csak fizikai síkon gondolkodó, kizárólag látszatdolgokban bizakodó keservesen csalódni fog, míg az addig lenézet, „kis szürkék” közül többen megfogják előzni. „Vannak tehát utolsók, akik elsők lesznek és elsők, akik utolsók lesznek.” (Lk.13/30.)
            A sértődött büszkeség, a megátalkodottság, a képmutatás teljesen tönkreteszi a személyiséget. Olyan látszólag tökéletes „megoldások” felé, új utakra sodorja az embert, melynek végén hatalmas, fényes – régen áhított – kapu várja, azonban azon túl a fekete sötétség dühöng.  Érdemesebb időben a keskeny ösvényre irányítani lépteinket, igaz, ennek útja csak nagy-nagy alázattal járható…