„Aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet tanítványom.” (Lk.14/26b.)
Gyorsan csomagolt és búcsút intett a vakáció. Hiába minden diákos igyekezet, a héten ránk köszöntött a szeptember. Így aztán az ember gyereke nem nagyon tehet mást, mint beletörődve sorsába, engedelmesen iskolába indul… Ez már egyébként elég régóta így történik mifelénk, hiszen ez lesz a százhuszonhetedik tanév Magyarországon…
A szüntelen változó világban azt látjuk és tapasztaljuk, hogy csak azok a népek remélhetnek biztos jövőt, akiknek vallási és nemzeti identitása egyaránt erős. Ezt leginkább személyes – elsősorban erkölcsi - példaadással, következetes neveléssel és korszerű, használható ismeretek átadásával tudjuk elősegíteni. Ám az ismeretszerzés útjára lépni, miként tanítani is csak kitartó munkával és alázatos igyekezettel lehet. Ugyanakkor az a tudás, mely alázattal teljes, mindig hamarabb és tartósabban vívja ki magának a tiszteletet. Igaz, addig eljutni nem könnyű és egész sor lemondással jár. Ezért sok kis- és nagy diák legfontosabb foglalatosságával együtt ilyenkor bizony a keresztjét is felveszi...
Ez a szeptemberi kezdet valamennyiünk számára, kik az élet iskolapadjait koptatjuk, hordoz üzenetet. Evangéliumában Jézus hiteles követésének feltételéül – a mindennapos hűséges kereszthordozás mellett - a lemondást jelöli meg (vö. Lk.14/27.;33.). A nevelés, illetve önnevelés végigkíséri életünket, ám mindennek csak úgy van értelme, ha közben – legalább a törekvés szintjén – igyekszünk megszabadulni fogyatékosságainktól, melyek visszahúznak bennünket. Meg kell szabadulnunk büszkeségünktől, makacsságunktól, önzésünktől, önteltségünktől…, ki kell takarítanunk szívünkből-értelmünkből minden hiábavalóságot, hogy képesek legyünk Jézusra figyelni, hogy helye legyen bennünk mindannak, ami tanításából fakad.
Tanít bennünket Jézus. Példájával buzdít, hiszen előttünk jár. Igyekszünk jó tanítványok lenni. Mindegyikünknek van saját elképzelése útról és tanítványságról egyaránt. Amíg azonban csak a saját fejünk után megyünk (s az első nehézségek láttán elhajítjuk „táskánkat”, könnyebb utat, kényelmesebb iskolát keresve), valójában saját önzésünket szolgáljuk, nem leszünk többek. Nem véletlenül kéri Jézus, hogy aki nyomába bátorodik, tagadja meg magát, sőt, vegye föl keresztjét és úgy kövesse. Minden egyes nap csak önmagát legyőzve kerülhet közelebb Mesteréhez az ember…