„Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál.” (Jn.10/9.)
Ajtók és küszöbök – fontos szerepet töltenek be életünkben. Jövünk és megyünk. Egyes ajtók megnyílnak majd becsukódnak, mások talán örökre zárva maradnak előttünk, s mi csak sóvárogva álmodozunk a mögötte rejtőzködő világról: vajon mi lehet az ajtón, a küszöbön túl? Aztán van olyan küszöb, amit elkoptatunk életünk során, míg van, amit egyszer sem vagy csak nagyon ritkán lépünk át. Rövid az életünk ahhoz, hogy túl sokáig bolyongjunk különféle tévutakon, kell, hogy valaki vezesse lépteinket, hogy megleljük a helyes ajtót, a helyes irányt…
A nyáj ráhagyatkozik pásztorára. Hangját ismeri és vakon követi. Erről maga Jézus is nap mint nap meggyőződhetett Palesztina poros útjait járva. Ezért ezt a képet használta fel arra, hogy bemutassa a mester és tanítvány hitre, bizalomra épített kapcsolatát, melyen keresztül kézzelfoghatóvá válik Isten szeretete. Jézus a jó pásztor, aki füves legelőre vezeti bárányait, Jézus az ajtó, aki földhözragadt életünkben új távlatokat nyit…
            Ennek a kölcsönös bizalomra épített, Istentől áldott kapcsolatrendszernek és az új távlatoknak vagyunk gyakran híjával. Beszűkülni látszó életünkben ugyanakkor néhány ajtó mégis csak kinyílt előttünk az elmúlt időkben: míg egyesek felismerték a lehetőséget, addig mások számára azonban csak újabb mélységek tárultak fel, s még távolabbra került a fent…
Jézus az ajtó, aki rajta keresztül „közlekedik”, nem csak az „akol” biztonságot adó melegét, de a „legelő” bizonyosságát is megtapasztalhatja. A pásztor hű marad nyájához, de a nyáj sem felejti el szavát. Azonban ha a pásztort elkergetik, rögtön elérkezik a béresek ideje. Attól kezdve az akol ajtaja a távlatok és remények nélküli semmibe nyílik, s ha az idegen szóra a nyáj mégis elhagyja az aklot, attól a pillanattól kezdve sorsa is megpecsételtetik…
Krisztus földi helytartója, a legfőbb földi pásztor most hozzánk látogat, hogy „Gazdája” nevében erőt adjon számunkra, és ebben a hatalmas istentelen bábeli zűrzavarban – ami körülvesz bennünket - megnyissa előttünk a remény kapuját.
            Jézus kereszthalálával és dicsőséges feltámadásával mindannyiunk számára ajtót nyitott, de nem az elbocsátás, sokkal inkább a befogadás és megbocsátás ajtaját tárta szélesre előttünk. De hogy végül átlépjük-e ezt a küszöböt, nos, az kizárólag rajtunk, illetve azon múlik, hogy kinek a szavát fogadjuk el igaznak – a nyáj kiben ismeri fel pásztorát…