„Békesség nektek!” „Vegyétek a Szentlelket!” (Jn.20/21-22.)
Pünkösdi szélben hajlonganak a kemény zöld golyócskákból fodrosuló dús és illatos rózsafejek. Fehér, lila, rózsa- és bíborszínben pompáznak a zöld bokrokon. Az átalakulás látványos szimbólumai. Talán ezért lettek pünkösd virágai is…
Pünkösd a szélzúgásban, lobogó lángolásban születő egyház ünnepe, a keresztény tanúságtevés kezdete. Mai napig a bérmálások, konfirmációk hagyományos időszaka. (A mostani ünnepen is több száz fiatal tesz tanúbizonyságot ilyen módon elszántságáról, hitéről. Aztán az elkövetkezendő évek során derül majd ki, hogy az idei „pünkösdi ifjak” elkötelezett Krisztus-hívek lesznek-e, akik hazánk erkölcsi megújulásának előmozdítóivá érnek vagy esetükben is csupán a „papírkeresztények” számát növeltük.)
„Vegyétek a Szentlelket!” – mondja Jézus – hiszen látjuk, tapasztaljuk, mire megyünk segítsége nélkül. (Úgy tűnik, ma még kevesen vannak ahhoz a „lelkes” emberek, hogy kovászként járják át a világot, de minden egyes pünkösd remény és alkalom, hogy bennünk – korábban elkötelezett tanúságtevőket és átjárjon a Lélek frissítő kegyelme.)
A Lélek ajándékai közül a békességre vágyunk mostanság igazán. Talán mert ebből van a legkevesebb. Adja Isten, hogy a Szentlélek kegyelmét befogadva, minél többen jussanak el arra a belső békességre, mely a kiengesztelődött szív szeretetével ajándékozza meg az embert. Csak ez lehet az alapja annak az együttműködésnek, mely valóban képes békét hozni közel, s távol: családban, kisebb nagyobb közösségben, emberek és nemzetek között…
Az ember ezirányú vágyát szépen fejezik ki az Assisi Szent Ferencnek tulajdonított imádság sorai: „Uram, tégy engem a te békéd eszközévé,/ ahol gyűlölet lakik, oda szeretet vigyek,/ ahol sértés, oda megbocsátást,/ ahol széthúzás, oda egyetértést,/ ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet,/ ahol kétségbeesés, oda reményt,/ ahol szomorúság, oda örömet.”