„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket meg a testet is pokolba taszíthatja.” (Mt.10/28.)
Magyarországon is emberek százezreit nyomorította meg a kommunista diktatúra csak azért, mert máshogy gondolkodott, mert hitt Istenben és nem fogadta el az uralkodó ideológia „igazságait”.
A történelem során a Krisztusi hit mindig akkor volt a legerősebb, a legtisztább, amikor üldözték. (A keresztények száma az üldöztetések idején folyamatosan nőtt.) Akkor sem tudták visszaszorítani, amikor ideológiai síkra terelődött a küzdelem. Hetvenöt évvel ezelőtt, ezekben a napokban kezdődött meg az egyházi oktatási intézmények államosítása. Azonban minden ellenkező igyekezet dacára, a kereszténység Magyarországon (is) fennmaradt. De azt is kell látnunk, hogy a „demokratikus szabadság” beköszöntével a keresztény eszme- és értékrend nem „árasztotta” el hazánkat. Helyette valami egészen más következet. (Ma is az oktatási-nevelési intézmények körül folyik a küzdelem. A pártok politikai tőkét látnak benne, a különböző nyugati „alternatív”, abnormális mozgalmak pedig azt remélik, így könnyebben juthatnak gyermekeink közelébe. Tény, sokak érdeke lett a pedagógustársadalom megosztása, és – legalább is eddig - úgy tűnik, ez a törekvés teljesül…)
            Jézus tanítása szerint a testi szenvedések és megpróbáltatások az ember lelkét képtelenek elpusztítani. Igazán csak az az erő veszélyes – és attól kell óvakodni -, amelyik a testet és lelket egyaránt képes megnyomorítani. Az a keresztény, akiben él a hit, nem fél azoktól, akik testi életét fenyegetik. Nem, mert ugyanaz a hit él benne, mely erőt és bátorságot adott minden idők vértanúinak, hogy elviseljék az üldözést, a megpróbáltatásokat vagy akár a halált. Aki igazán hisz Isten gondviselő szeretetében, aki kész rábízni magát, már győzelmet aratott a halál felett.
            Manapság – legalábbis itt, Európa közepén - nem kell életveszélytől tartanunk, viszont a szellemi–lelki veszély annál nagyobb. Lélekmérgezett világban vagyunk kénytelenek élni. Mégsem vonulhatunk vissza belső csigaházunk rejtekébe bújva. Küldetésünk van: tanúságtevésünkkel környezetünk morális felemelkedéséhez kötelességünk hozzájárulni…