„Boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek.” (Mt.5/4.)
Az ifjú ember tele tervekkel, álmokkal: boldognak képzeli el jövendőbeli életét. Minden szebb és jobb lesz, mint ahogy gyermekként látta (vagy éppen ugyanaz a felhőtlenség folytatódik tovább). Aztán a szülői ház vagy az iskola védőburkából kikerülve megtapasztalja az emberi sors árnyékos oldalait. Szembesülve a valóság olykor elkeserítő történéseivel, rádöbben, a boldogságról alkotott képe mennyire felületes és mennyire viszonylagos. Hiszen az ember általában attól reméli boldogságának beteljesülését, ami éppen hiányzik neki. A betegségben szenvedő egészségre, a problémákkal küzdő gondjai megoldására, a hajléktalan fedélre, a magányos társra, az éhező ételre… stb. vágyik. A boldogság azonban mégsem lehet ennyi, több kell, hogy legyen, mint hiányosságaink kielégítése…
            Életünk felén túl már láthatjuk – az utolsó szakaszához érve pedig már tudhatjuk -, a boldogság görcsös akarása, a „boldogulásért” való küzdés, akár még boldogtalanabbá is tehet. Ugyanis a boldogság felé vezető úton is – minden viszontagság ellenére – valamit meg kellene éreznünk magából a boldogságból…
            Jézus „boldogságmondásai” elsőre borzalmasan ellentmondásosnak tűnnek. Hogy is lehet boldog, aki sír, éhezik, az igazságért üldözik? A szelídet pedig csak kihasználják, elnyomják, hogy birtokolhatná éppen ő a földet? Az irgalmat nagyon gyakran a gyengeséggel azonosítják, a Krisztus-hívek pedig a mai napig kemény üldöztetésben részesülnek… (Vö.Mt.5/1-12.) Valamit talán mégis rosszul tudott a Mester?  Többször is rámutatott az igazi boldogság földön túli távlataira. Az érzelmek kötött hullámvasútján hánykolódó lélek ezt nem értheti meg. Sokszor állunk értetlenül néha bizony megingó bizonyosságunkba kapaszkodva.
            Mi a boldogság? Mosoly, jóleső érzés, könny, fájdalom, szenvedés… - örök talány. Az ember létbeszólítása pillanatától törekszik rá, mert valójában boldogságra hivatott. Ugyanakkor igazi ellentmondásokkal terhes érzés is, melyet mégis vállalunk, mert ott van mögötte az az őszinte szeretet, mely az Isten szeretetéből is képes valamit felmutatni, képes valami igazán értékeset adni a másiknak…