„Akinek füle van, hallja meg!” (Mt.13/9.)
Jókedvűen harap az aranysárga búzatáblába a kombájn fényesen csillogó munkaasztala. Dőlnek a dús kalászok, peregnek a szemek, gyűlik a kenyérnek való. Istennek hála, jó termésünk van idén – mondják a hozzáértők. Így a lelkiismeretesen elvégzett vetés után, igazi jutalom, ünnep az aratás. Kissé távolabb, a „kifosztott” táblán szorgos gépek dolgoznak, már a következő vetésre készítik elő a földeket. A nagy körforgás így lesz teljes: vetünk, hogy aztán ismét bőséges munkával érkezhessen el az aratás ideje. A jövőbe torkolló remény szép példája ez, még akkor is, ha esetleg más lesz az, aki arat…
            Időről időre felmerül a régi kérdés: ki a fontosabb, aki vet vagy éppen az, aki arat? Pál apostol így válaszol: „nem az számít, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja. Az ültető meg az öntöző egyforma. El is veszi mindegyik jutalmát fáradságához mérten.” (1.Kor.3/7-8.) Így igaz, azonban sok mindentől függ a siker. Legalább annyira számít a szakértelem, mint a magok minősége, de a föld, melybe a magok hullnak, mégis mindent eldönthet. Örök tanulságot fogalmaz meg a magvetőről szóló példázatában Jézus. A nagy „magvető” valamennyiünk szívébe elhinti magvait. Aztán életünk során derül ki, hogy mennyire bizonyulunk jó termőtalajnak. Sokan indulnak meleg családi fészekből, ahol isten- és emberszeretetben, hitben és bölcsességben egyaránt növekedtek. Később azonban megtorpan a fejlődés, a finom indíttatást megfojtják a mindennapok gondjai, akár a példabeszéd tövisek közé hullott magvaiból sarjadó növényeket a szúrós bogáncsok és gyomok. Mások élete hasonlít a kőre esett magok történetéhez: nem képes gyökeret verni bennük az Ige-mag. Viszont aki nemcsak befogadja, de megéli és tettekre is váltja az evangéliumi tanítást, az hasonlít a jó földbe hullott maghoz, mely szárba szökkent és többszörösen dús termést hozott. (Vö. Mt.13/1-23.) Vajon melyik mag sorsában osztozik (lelki)életünk? Esetünkben milyen termésre számíthat Gazdánk?
Életünk során többféle „magszerepet” is magunkra öltünk vérmérsékletünktől, neveltetésünktől és meggyőződésünktől, illetve pillanatnyi élethelyzetünknek megfelelően. Jézus megszólít bennünket, hogy megnyissa fülünket és felnyissa a szemünket. A magvetőről szóló példázat kristálytisztán megérteti velünk a hit értelmét és „fokozatait”. Érdemes újra elolvasnunk és beazonosítani, hogy jelenlegi (hit)életünk melyik mag sorsában osztozik…