„Az Emberfia elküldi angyalait.Azok összeszednek országában minden gonosztettet és gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik.” „Akkor az igazak ragyognak majd, mint a nap, Atyjuk országában.” (Mt.13/41.,43.)
Tikkaszt a hőség, nem találjuk a helyünket. Kínlódunk a levegőtlen éjszakákon. Közben a híradásokban peregnek a balesetek, természeti katasztrófák képsorai. S ami igazán fájó, jottányit sem enged a háború borzalmas pusztítása. A földi hatalmasságok mintha a békéről hallani sem akarnának, elegáns tárgyalóasztalok mögül nézik végig ezrek, tíz- és százezrek pusztulását… Borzalmas folyamatoknak vagyunk tanúi szerte a világban. Mintha a jó és a rossz vívná sorsdöntő nagy csatáját. A végső időkben egyre több vér folyik, egyre többen hódolnak be a gonosznak… - többünknek juthatnak eszébe a Jelenések könyvének apokaliptikus sorai vagy éppen Szent Pál apostol jövőbe látó gondolatai. Vajon van-e határa az emberi eltévelyedésnek, van-e határa a bűnnek? Elérkezik-e az a pillanat, amikor felharsan az égi szózat, mely megálljt parancsol ennek a sok szörnyűségnek…
            Egészen bizonyosan, napról napra közelebb kerülünk ahhoz az időponthoz, mely ma még nem ismert, hiszen azt csak az Atya tudja…
            A Máté-evangélium példabeszédciklusában (Mt.13.) beszél Jézus – többek között – arról a konkolyról, melyet ellenséges ember szórt a gazda földjébe, aki jó magot vetett. Így történhetett, hogy amikor szárba szökött és kalászt hozott a vetés, a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák ajánlkoztak, hogy kigyomlálják a gyomot. Ám a gazda megtiltotta, nehogy a konkollyal együtt kitépjék a zsenge vetést is. „Hagyjátok, hadd nőjjön föl mindkettő az aratásig. Majd megmondom az aratóknak, hogy előbb a konkolyt szedjék össze és kössék kévékbe, hogy tűzre kerüljön, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe.” (Mt.13/24-30.)
            Nagy szerencsénk, hogy Isten nem vesz rögtön revánsot rajtunk minden egyes botlásunk után. Időt és lehetőséget ad a növekedésre, hogy a bennünk élő kegyelem ne lehessen a rossz martaléka, hanem elszántságunkkal mi győzhessük le a rosszat jóval. (Vö. Római levél 12/21.) Ám az idő betelik, s az „aratás” elérkezik. Isten angyalai már talán útra is keltek. Ma még van időnk! Megtörténhet a csoda, és akár a konkollyal terhelt föld is hozhat tiszta termést. Ha ezekben a vészterhes időkben is kitartunk a jóban, akkor Isten megőrzi életünket a halhatatlanság ragyogására…