Hétvégi tűnődések (2023/07-29.)
„Hasonlít a mennyek országa a szántóföldön elásott kincshez.” (Mt.13/44a.)
Mindnyájan keressük életünk értelmét. Mégis, csak kevesen képesek meglátni azt a lehetőséget, amely révén gyökeres fordulatot vehetne további folyása. Az is lehet, egyre inkább hezitálunk, mert nem merünk dönteni. Nem merünk mindent „egy lapra föltenni”, pedig az útelágazásnál dönteni kell: nem lehet egyszerre jobbra is meg balra is indulni. Egyszer elérkezik a pillanat, amikor már többé nincsen középút…
            A hívő tudatában lehet, hogy Teremtője meghívta, s itt, e földi létben hivatása van. Bár ez a megtartó erő is – hosszabb-rövidebb időre - megrendülhet, ha nem úgy alakul rövidtávon a sorsa, mint ahogyan azt szeretné. Lehet, hogy csak évek keserves bolyongása után találja meg azt a lényeget, értelmet, amiért eredendően létbe szólíttatott. Viszont a rátalálás öröme mindenért kárpótolni fogja.
            Erről az örömről szól Jézus csodálatos példázat-sorozata a Máté-evangélium tizenharmadik fejezetében (44-52.). Ebben az örömben a mennyország előízét érezheti meg az ember. Amikor valaki rátalál a szántóföldön elásott kincsre, titokban tartja. Aztán nagy örömében fogja magát, eladja mindenét, amije csak van, és megveszi a szántóföldet. Ugyanezt tapasztalja meg az a kereskedő is, aki igazgyöngyöt keres. Mikor egy nagyon értékes gyöngyöt talál, eladja mindenét, hogy megvehesse azt. (Vö. Mt.13/ 44-45.)
            Sok becsületes ember tragédiája, hogy a kincs rejtve marad, jóllehet birtokolja a földet, melybe elrejtetett; többen nem ismerik fel az igazgyöngyöt, beérik az értéktelen üvegszemekkel.
            Jézus azt mondja, adjuk neki értéktelen gyöngeségeinket, melyekkel újra és újra megterheljük saját magunkat, hogy cserébe miénk lehessen a Lényeg. Sehol máshol nem tudjuk letenni/„becserélni” hitványságainkat, hiszen folyton utánunk „hozzák” őket és kísérteni fognak. Ha rátalálunk igaz kincsünkre, többé nem kell hezitálnunk az útkereszteződéseknél, többé nem támad hamis nosztalgia bennünk…