„Két parancson függ az egész törvény…” (Mt.22/40.)
Vérzik a föld. Ártatlanok vérétől izzik a fájdalmaktól terhes, könnyes alkonyat a Közel-Keleten éppen úgy, mint Kelet Európában és számos pontján a világnak. (Miközben szűnni nem akaró módon özönlik Európába a népek tarka áradata.) Mégis csak ismétli magát a történelem? Hiába a civilizáció, a tudomány fejlődése, a szupertechnika vívmányai, mintha a huszadik század borzalmai élednének újra. S éppen úgy tehetetlen az ember, mint annak idején. Pedig rajta múlik minden…
            Keserűen állapíthatjuk meg, a történelmi fejlődés nem lehet a béke automatikus záloga. Történelmi koroktól, technikai fejlettségtől függetlenül, ugyanarra az ember méltóságából és Isten képére való teremtettségéből fakadó alapelvre, parancsra kellene épülnie minden emberi kapcsolatnak…
            Egy törvénytudó, hogy próbára tegye Jézust, a következő kérdéssel fordult hozzá: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” Ő így válaszolt: „Szeresd Uradat Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legfőbb: az első parancs. A második hasonló ehhez: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták.” (Mt.22/35-40.)
            Isten- és emberszeretet elválaszthatatlanok egymástól. Bármennyire tökéletesnek gondolt szabályok és törvények szerint rendezzük be az életünket, nem lesz kerek egész, ha kihagyjuk belőle a szeretetet. Ugyanis hiányában elembertelenednek szűkebb és tágabb közösségeink…
            Hamis az Istenhez való fohászkodása annak, akinek szívében harag vagy gyűlölet van embertársa iránt. A harag mindig megmérgezi az embert. Nehezteléssel teli szívvel pedig képtelenség a másikhoz közeledni. Hosszútávon csak a rendezett szeretetkapcsolat képes harmóniában, a kiengesztelődött szív békességében megtartani az embert.
            Ma a szeretetlenség sebhelyeitől szenved a világ. Tehetetlen az egyes ember. Reméljük, vágyjuk az Istentől jövő szeretet tiszta ragyogását, hogy általa békességre bátorodjon minden – ma még – gyűlölködő, háborgó szív. Ez a szeretet a tömegben – és az embertelenségben - is képes felfedezni az Isten képmására teremtett embert…