„Egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint…” (Mt.25/15.)
Az ember szereti másokhoz hasonlítani magát. Aztán ennek függvényében irigykedünk, vagy éppen sajnálkozunk. Már gyermekkorban így alakulhatnak ki a különböző „komplexusok”.  Elsősorban az anyagiak, külső (ritkábban belső) tulajdonságok vagy éppen a képességek terén. Így terheljük – hosszú távon -, akár tönkre is tehetjük az életünket… Különösen elcsüggedt pillanatainkban gondoljuk úgy, hogy esetleg másoknak könnyebb, szerencsésebb csillagzat alatt születtek. Kívülről nézve valóban tűnhet irigylésre méltónak a másik ember sorsa, azonban mindenkinek ott kell boldogulnia, azt az utat kell meglábalnia, ahová sorsa rendeltetett.
Egyedül az Isten képes arra, hogy kizárólag önmagunkhoz mérjen bennünket. Egyenként tekint ránk. Pontosan tudja, honnan indultunk és hol tartunk, pontosabban, hova érkeztünk. Nem üres kézzel indít útnak bennünket, hanem értékes talentumokkal a zsebünkben. Jóllehet, ezek a talentumok különböző mértékben kerülnek kiosztásra, ugyanakkor mégis „igazságosan”, hiszen mindannyian pontosan annyit kaptunk, amennyivel - jól sáfárkodva -elérhetjük végső célunkat…
Ezt igyekszik megvilágítani számunkra az evangéliumok egyik legismertebb története, a talentumokról szóló jézusi példázat. Amikor a gazdag ember idegenbe készült, hívatta szolgáit és átadta nekik a vagyonát. Egyiknek öt, a másiknak kettőt, a harmadiknak csak egy talentumot adott – kinek-kinek rátermettsége szerint, azután elutazott. Az első két szolga rögtön kereskedni kezdett a pénzzel és csakhamar megduplázta. Aki viszont csupán egy talentumot kapott, az elásta és elrejtette. Hosszú idő után hazatért a ház ura és számadást tartott. Akikre több pénzt bízott és megduplázták az eredeti összeget, dicsérő szavak mellett még a kamatot is megkapták, aki viszont földbe rejtette, attól még azt az egy talentumot is elvette és elbocsátotta. (Vö.Mt.25/14-30.)
Azt látjuk a világban, hogy aki kevesebb talentumot mondhat a magáénak, általában többre vágyik, de olyan is akad, aki ahelyett, hogy kamatoztatná, inkább eltékozolva aprópénzre váltja, illetve elássa. Életünk csak akkor tud kiteljesedni igazán, akkor leszünk képesek megvalósítani önmagunkat, hogyha hivatásunkat elfogadva mások szolgálatában kamatoztatjuk…