„A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok. Aki fölmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják.” (Mt.23/11-12.) 
A sírkerteket járva édes-keserű emlékek garmadája ragadja meg az embert. S ahogy éveinek száma gyarapodik, a felismerés érzése nehezedik szívére: a földilét végállomása kegyetlenül utoléri, legyen bármilyen rendű és rangú az ember. A szerelvényről egyszer mindenkinek le kell szállni, mert jegyünk vagy bérletünk érvényét veszti, s az utolsó megállónál a nagy kalauz könyörtelenül letessékeli az embert. Ám reményünk szerint a szorongás és bizonytalankodás csak addig tart, míg a vonatajtó becsukódik mögöttünk, s mire a peronon megfordulnánk, már egy másik kapu tárul szélesre előttünk. S ahogy a földi kötelékek elszakadnak, úgy oldódik fel minden fájdalom, s tölti el lelkünket a megérkezés öröme…
            Bölcs ember az, aki képes ebbe a felismerésbe belekapaszkodni. Minél előbb történik ez meg, annál hamarabb lesz képes igazán értékes életet élni. Hogy sorsának Istentől rendelt vezérfonalától el ne térjen, az alázatos lelkület tartja meg az embert. Azonban az az alázat, melyről az evangélium tanít, sohasem azonos a meghunyászkodással vagy a görcsös és önfeladó megfelelési kényszerrel. Mert nem a változó széljárástól teszi függővé cselekedeteit, hanem az igazságról tesz tanúságot mindenkor (akár alkalmas, akár nem). A nagyságot a felelősségteljes szolgálattal azonosítja Jézus, amikor a farizeusok képmutatásától óvja övéit. Aki minden körülmények között, minden erejével arra törekszik, hogy saját magát helyezze első helyre – előbb-utóbb – szükségszerűen csúfosan megbukik, mert belső tartalom nélküli látszatigyekezete magától fog összeomlani. A szolgáló szeretettel teljes felelős gondolkodás és cselekvés azonban nemcsak megtartja, hanem Isten szemében végül felmagasztalja az embert. (Vö.Mt.23/1-12.)
            A mécsesrengetegtől megvilágított esti temető Jézus tanítására hívja fel a földi létezés egyre rövidülő útján botladozó figyelmét: ne gondoljuk azt, hogy feltétlenül különbek vagyunk másoknál, ne gondoljuk azt sem, hogy hírnevet, anyagi javakat vagy azokból bármit is át tudunk menteni. Alázatos és felelősségteljes szeretettel, igyekezettel, következetességgel viszont öröklétre, halhatatlanságra érdemes nyomot hagy maga után az ember…