„Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég és Isten angyalai föl-alá szállnak az Emberfia előtt.” (Jn.1/51.)
 
Régi magyar hagyomány szerint, szeptember 29-én ülik Szent Mihály arkangyal napját. Olyan egyházi ünnep ez, melyhez számtalan néphagyomány is kapcsolódik. Mihály neve a héber „mi ká él”, azaz „ki olyan, mint az Isten?” kifejezésből ered. A zsidó vallásban őrangyalként, míg a keresztények a mennyei seregek vezéreként tisztelik.
Ha a Szentírást lapozgatjuk, feltűnik, hogy az első könyvtől az utolsóig, angyalokkal találkozhatunk. A Teremtés könyvétől az Ószövetség fejezetein keresztül, fokozatosan bontakozik ki előttünk az angyalokról szóló tanítás. „A szellemi lények létezése – akik nem testiek, és a Szentírásban angyalok néven szerepelnek – hitigazság.” (A Katolikus Egyház Katekizmusa 328.p.) „A gyermekkortól fogva egészen a halál pillanatáig az emberi életet is körülveszik őrizetükkel és közbenjárásukkal.” (336.p.)
            Az élet rendkívül bonyolult valósága, a világ összetettsége és emberi sorsunk találkozási pontjai gyakran megterhelnek bennünket. Van, hogy erőtlennek érezzük imáinkat, olyankor angyalok segíthetik célba érkezni égfelé küldött sóhajainkat. Sajátos összekötők ők a föld és az ég, ember és Isten között…
XIII. Leó pápa 1884. október 13-án egy misztikus látomásnak lehetett tanúja. A sátán időt és lehetőséget követelt, hogy csapásokkal sújthassa az egyházat. Isten hatalmat adott neki a huszadik század nagyobb része felett, hogy próbára tegye övéit. A pápa még a látomás napján fogalmazta meg a Szent Mihály imát, kérve az arkangyal közbenjárását és erejét a küzdelemben.
Talán joggal tűnik úgy, mintha mostanság ismét a gonosz erőterébe került volna az emberiség. A keresztényüldözés minden formájában jelen van. Erőszakhullám vonul végig a kontinenseken, közben véres háborúk pusztítanak itt is, ott is.  S ebből a helyzetből látványosan nem tud szabadulni a világ…
Ma is időszerű Leó pápa imája: Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk! Esedezve kérjük: „Parancsoljon neki az Isten!” Te pedig, mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére! Amen.