„A csillagot meglátva nagyon megörültek.” (Mt.2/10.)
Az evangéliumi elbeszélésekből és a szent hagyományból tudjuk, amikor Jézus megszületett, fényes üstökös tűnt fel az égen, mely bölcseket vezérelt a távoli napkeletről Júdeába. A napkeleti királyok viszontagságos útja Heródes király palotáján keresztül vezetett végül Betlehembe. (A katolikus egyház vízkereszt ünnepén Jézus megkeresztelkedésével és a Kánai menyegző csodájával együtt emlékezik erre az eseményre is.)
Mit hoz számunkra az újesztendő? Merre fordul sorsunk? Vajon közelebb jutunk-e reményeink beteljesüléséhez… - ilyenkor sorjáznak a jövőt firtató kérdések. S ha megkérdeznénk a jószándékú embereket szerte Európában vagy a világban, hogy mire vágynának a leginkább, nagy valószínűséggel túlnyomó többségük a békét említené első helyen. Mert a békétlenség korában, a békétlen világban ennek vagyunk a leginkább híjával…
Szörnyű tapasztalása az embernek, hogy hova vezet, ha hagyja elhatalmasodni értelme és lelke felett a féktelen bírvágy, önzés és szabadosság démonát. Oly sokszor - különösen a huszadik század borzalmai után – fogadta meg az emberiség, hogy soha többé nem hagyja megismétlődni a sokak életét kioltó vagy megkeserítő történéseket; hogy soha többé senkit ne lehessen üldözni véleménye, vallási vagy világnézeti meggyőződése miatt… Fájdalmasan látjuk, hogy az éppen elkezdődött huszonegyedik század embere képes túltenni a történelem egész eddigi, összes sötét aljasságán… A híradásokat látva/hallva pedig borúlátás telepedig ránk, mintha egy meg sötétebb jövő körvonalazódna előttünk. Van menekvés vagy végképp eladta lelkét az ember?
Ugyancsak a Szentírásból tudjuk – bár szörnyű vérengzést rendezett Heródes -, nem sikerült elpusztítania az Istengyermeket. Az ember szörnyűségei ellenére sem fordított hátat az Isten, a remény csillagát folyamatosan ragyogtatja felettünk. Igaz, a háború és önzésünk, szeretetlenségünk sötét füstje gyakran takarja előlünk a csillagfényes égboltot. Le kell győznünk félelmeinket és meg kell erősítenünk az Istenbe vetett bizonyosságunkat. A Gondviselés csillaga ma is vezet. Megtorpanásaink idején elég (hittel) feltekintenünk, s útba igazítja lépteinket, ahogy ezt tette egykor a napkeletről érkező „idegenekkel” is…
            Bízzuk Újra Életünket Krisztusra!