„Vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki.” (Mk.1/13.)
„Memento homo…” – „Emlékezz ember, hogy por vagy és porrá leszel!” Mi mindenre figyelmeztet a hamvazószerdán homlokunkon porladó hamu? Földi életünk véges, az idő vészesen fogy, s egyszer betelik. (Vö.Mk.1/15.) Testünk elenyészik, nem marad más, mint por és hamu, mely könnyen elfér egy kisgyermek tenyérben is. Farsang végén ezzel a kijózanító üzenettel ragad üstökön az egyház, s ösztönöz, hogy nagyböjt kezdetén a báli ruhát cseréljük az önvizsgálat és bűnbánat sokkal szürkébb, ám érdemszerzőbb köntösére…
            Jézust közvetlenül a megkeresztelkedése után a pusztába vitte a Lélek. Negyven nap és negyven éjjel maradt ott, közben megkísértette a sátán. „Vadállatok közt élt, de angyalok szolgáltak neki” – olvassuk Márk evangéliumában (1/12-15.).
            A sivatagi puszta magánya nem az ember természetes közege, ám időnként szükséges, hogy ezt is vállalja. Mert kell a csönd, kell a magány, kell a küzdés, hogy megvívja harcát a kísértővel és elsősorban önmagával. Hogy vívódásai által szülessen meg az „új ember”, aztán visszatérjen természetes közegébe, a világba. Az egyedüllét nem kellemes, sem a pusztában, sem a világban. Mint törékeny rózsaszál a sivatag hőségében, de akár vadállatok közt is érezheti magát az ember, amint minden oldalról rárontanak, mert hibázott, hogy fejére olvashassák vétkeit, hogy könyörtelenül kiradírozzák a köztudatból is… Kísértések, s önvád vegyesen marcangolják a szeretetlenség sebeitől vérző lelkünket… Bizony könyörtelen hely tud lenni ez a világ, ahogy egyik pillanatról a másikra pusztává változik körülöttünk. Ha Jézust megpróbálta, ugyan miért ne próbálna meg bennünket is?
            A lélekből (is) élő ember mindig ki van szolgáltatva a világ kínálta kísértésnek. A nagy kérdés: a lélekmérgezés és erkölcsi szenny korában lehetséges-e tisztának maradni? Érdemes-e önkéntes lemondásba (böjtölésbe) fogni, amikor körülöttünk minden a mértéktelen fogyasztásra, szabadosságra ösztönöz.
A kitartás és erős elhatározás mindig „felülről” jövő támogatásra talál. Jézust negyvennapos pusztai magányában vadállatok vették körül, az ördög is megkísértette, mégis angyalok szolgáltak neki. Csupán saját erőnkre hagyatkozva nem érdemes komolyabb elhatározást tenni, viszont még a vadállatokkal terhes pusztában is képesek utat találni az angyalok...