„Étkezés közben kenyeret vett a kezébe, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: «Vegyétek, ez az én testem.»” (Mk.14/22.)
A katolikus egyház vasárnap üli Úrnapját, amikor a Szent Kenyérben, azaz az Oltáriszentségben megtestesülő Úr Krisztust ünnepélyes körmenetben viszi a templom falain kívülre. A négy égtájat szimbolizáló, zöld ágakból készített sátornál esdi a hívő nép az értünk önmagát feláldozó Krisztus kegyelmes áldását az egész teremtett világra.
            Bár sokan – még a katolikusok között is akadnak, akik – megkérdőjelezik a Krisztusi Kenyér természetfölötti, szentségi jellegét, ennek ellenére a történelem folyamán – egészen a legutóbbi időkig - számos csodálatos esemény kapcsolódott a búzalisztből készült, Krisztus testét rejtő hófehér ostyakoronghoz.
Jézus az utolsó vacsora asztalánál kenyérről és örök életről beszélt. Nagyon is konkrétan fogalmaz. Nem elég, ha tudjuk, hogy létezik a Kenyér, az sem elegendő, ha csak hiszünk benne. Ahhoz, hogy valóban örök életünk legyen, táplálkoznunk kell vele minél gyakrabban. A mindennapok során kevés a jó szándék, elfárad, elerőtlenedik a buzgalom, miként a szeretet, ha nincsen tápláléka, melyre mindig bizton számíthat.
Jézus, amikor saját testéről, mint kenyérről beszélt, az örök életet jelentő lehetőséget tárta követői elé. Természetesen nem valamiféle barbár törzsi szokás felelevenítéséről szólt, hanem az új dimenziókba helyezett romlatlan ételről, s az életről, mely belőle fakad. Önmaga korlátai fölé képes emelni az embert. Ugyanis bármennyire is szeretjük egymást, nem tudjuk átlépni személyiségünk határait, amelyek útjába állnak a teljes életnek. Arra sem futja bogárnyi erőnkből, hogy szívünk szeretetét mindenkire kiárasszuk. Egyedül csak Isten olyan hatalmas és gazdag adakozó, aki megtehet ilyesmit. Ez mutatkozik meg az áldozatunkká, majd kenyerünkké alázkodó Istenfiú esetében.
Amikor valaki igazán szeret, legszívesebben önmagát vagy önmagából adna egy darabot a másiknak. Jézus önmagát adja ételül. A kenyér és a bor palástja, színei alatt kínálja testét és vérét mint az örök élet kenyerét és italát. Minden egyes búzaszem Krisztus arcát hordozza, a belőle sütött kenyérbe pedig teste van rejtve, míg a szőlő levében vére piroslik – az örök élet tápláléka. Mindannyiunk kenyere, erőssége kíván lenni, hogy megőrizzen bennünket a halhatatlanságra…