„Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.”
„Megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” (Mk.6/31.,34.)
Perzsel a nap. Enyhet adó árnyék után kutat az ember. Éjszakánként pedig az átmelegedett falú lakásokban álmatlanul forgolódva várja a hajnalt. Nem véletlenül erre az évszakra esik a legtöbb ember rendes évi szabadságának ideje (amit ezekben a napokban a hegyekben vagy vízpart közelében lehet a leginkább eltölteni)…
            Ahhoz, hogy teljes értékű munkát végezhessünk, megfelelhessünk állapotbeli kötelességeinknek és nem utolsó sorban, egészségünket is karban tartsuk, legalább néhány napra ki kell zökkennünk a megszokott „mókuskerékből”. Van, aki ezt tökéletesen tudja megvalósítani telefont, határidő naplót is elfeledve. Van, aki viszont ilyenkor is elérhető a beosztásából vagy az éppen zajló ügyek felelősségétől vezérelve…
            A becsülettel végzett munka után jár a pihenés – ezt maga Jézus is vallotta. A „próbatanításról” visszatérő apostolok beszámolóit meghallgatva ezért így szólt hozzájuk: „Jöjjetek félre egy magányos helyre és pihenjétek ki magatokat egy kicsit.” Az őket körülvevő sokaságból kivezette övéit és hajóba szállva egy magányos helyre eveztek. Ám a tömeg, megértve szándékukat, kitartott és a távolból, a parton követte őket. Így, mire kikötöttek, a környékbeli falvakból és városokból is odasereglett nép tolongott körülöttük. Amikor Jézus partra lépett és meglátta őket, „megesett a szíve rajtuk, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok.” Ekkor – félre téve a fáradtságot, eredeti tervéről lemondva – tanítani kezdte őket… (Mk.6/30-34.)
            Mélyen emberi arcát mutatta meg Jézus. Nemde ezt teszi a szülő is, aki gyermekéről szívvel, szeretettel - minden fáradtsága ellenére is – gondoskodik; a szabadnapos orvos, mentő, tűzoltó, katona, rendőr, ha a nem várt történések ezt követelik. A politikus, aki a forró nyáron – mert a háború most zajlik – idejét, erejét nem sajnálva fáradozik a béke érdekében akkor is, ha ezt a „hatalmasságok” minden nemtelen módon megakadályozni igyekeznek…
            Egyetlen pillanatra sem szabad belefáradni az imába, a Jézus-keresésbe: csüggedtségünket, fásultságunkat leküzdve kell naponta útra bátorodni a szeretet és a megértés útján. Mert ha látja kitartásunkat – csakúgy, mint a fenti evangéliumi történetben -, a szíve rajtunk is megesik…