„Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen.” (Mk.10/42-43.)
Szomorú tapasztalása napjainknak, hogy a „világ (és Európa) urai” nem akarnak tudomást venni milliók kiszolgáltatottságáról vagy éppen a rájuk bízottak akaratáról. Így aztán folytatódik az üldöztetés, háborúskodás, gyűlölködés, a politikai adok-kapok nemtelen játéka. Végtelen önzés, pénz, hatalom és esztelen fanatizmus árnyékolja sokak életét. Ebből a kaotikus helyzetből többen nagy hasznot húznak. Csak ezzel magyarázható, hogy a „világ urai” még mindig hezitálnak és nem kötelezik el magukat határozottan a „jó ügy” érdekében.
Amikor az apostolok arról vitáztak egymás között, hogy közülük ki a legnagyobb, Jézus így „hűtötte le” őket: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen...”            A világ urait és hatalmasait említi, akik zsarnokoskodnak és önkényeskednek. (Ma is elmondhatná ugyanezt.) Másképpen áldozatról, szolidaritásról, szolgálatról beszél. Felhívja követői figyelmét, hogy ne a méltatlan uralkodók, vezetők példáját tartsák szem előtt, hanem közöttük másként legyen: „...aki nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok, és aki első akar lenni, legyen mindenkinek a cselédje. Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem, hogy ő szolgáljon és váltságul adja oda életét sokakért.” (Mk.10/41-45.)
Nem kell túlságosan nagy fantáziával rendelkeznünk, hogy beazonosítsuk a mai szereplőket. Látjuk, hova vezet, amikor a szavak és a tettek, illetve a szándék egymástól elszakadnak. Az evangélium teljesen más gondolkodásmódot tükröz. Jézus személyes példájával tanít arra, hogy az utolsó (vagy a pillanatnyilag népszerűtlen) hely vállalása, az alázatos szolgálat teheti – Isten szemében - első helyre az embert.
A hatalom – bármilyen csekély is legyen – könnyen lesodorhatja a realitás talajáról azt, akit „jó sorsa” részeltet benne. Az érte való önös küzdelem pedig önmagából is kifordíthatja. Valóban igaz, erre is születni kell, elhívás, azaz hivatás szükségeltetik hozzá. Keresztény ember számára – az esetleges alacsonyabb erkölcsi normákon edzett „világurak” ellenére is – csak a szolgáló elsőségről alkotott krisztusi felfogás lehet a követendő példa…