„Az én országom nem e világból való.” (Jn.18/36.)
Gomolygó köd csavarja be a lombjuktól fosztott ágakat. Nyirkos-nedves-havas hidegben fázunk és nosztalgiával gondolunk az őszi „nyárra”. Mire az egyházi év végére érünk, nappal is homály telepszik a világra. Ismét szembesülhetünk vele, mennyire porszemek is vagyunk, fogyó létünk nem több mint egy szempillantás a múló idő sodrában…
„Tehát király vagy te?” – tette fel a sürgető kérdést nagypénteken reggel a helytartósági palota köves udvarán Pilátus, amikor kihallgatta Jézust. „Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy a zsidók kezére ne kerüljek” – válaszolta Pilátus csodálkozó kérdésére Jézus. E világ sajátossága a harc, a békétlenség. Gondoljuk csak el, végső kilátástalanságában, érvei fogytán nézeteltéréseit támadó álláspontból, az erő szavával igyekszik megoldani az ember. „Földhözragadt” módon, praktikus szempontok szerint gondolkodik. Így volt ezzel Júdea provinciálisa is. Ezek alapján akkor a király olyan uralkodót jelentett, aki kénye-kedve szerint bármit megtehetett. E feltételeknek azonban Jézus egyáltalán nem felelt meg. Pilátus ejtette volna a vádat, ám ismerjük ennek az emberi kicsinyesség és gyöngeség szülte eljárásnak a kimenetelét… (Vö.Jn.18/33-37.)
November utolsó vasárnapján Krisztus királyt ünnepli az egyház. Azt a királyt, aki a történelem és az idő uraként sem harcos Messiás volt, hanem mindvégig megmaradt az Isten ügyében járó „pacifistának”. Még ellenségei felé intézett kihívásai is a szeretet jegyében, békés hangnemben fogalmazódtak meg. A legmeredekebb úton járt: kizárólag a szeretetbe kapaszkodott azok ellenében, akik pusztán az erő hatalmát ismerték el.
            A „zsidók királya” földi életével bizonyította: nem szükséges, hogy a hatalom eredendően erőszakkal társuljon. Sőt, csak akkor lesz hosszú távon hiteles, ha tekintélyét irgalmas következetességre és nem pedig túlerőre alapozza…
            Országa nem ebből a világból való, éppen ezért tud e világ minden igazságtalansága, csalárdsága és esetlegessége ellenére, illetve azon túlmutató távlatokat nyitni valamennyiünk számára. Ez a tudat képes bennünket megtartani lelkileg és erkölcsileg akkor is, ha gyakran érezzük úgy, nihilista és morálisan lepusztult korban és közegben vagyunk kénytelenek élni. A lehetséges alternatívát egyedül az az „uralom” jelentheti, melynek legfőbb jellemzője lesz az osztó, a szolgáló és mindhalálig tartó hűséges szeretet…