„Mit tegyünk tehát?” (Lk.3/10.)
Mielőtt Jézus megkezdte volna működését, előhírnökeként János hirdette meg a tisztulásra vágyó népnek a bűnbánat-keresztséget. A korabeli társadalom mind gazdasági, mind morális viszonyait tekintve a mélypontjára jutott. Ebben a válságban sorra rendültek meg a korábban biztosnak tűnő összetartó erők. A törvények és a különböző vallási előírások többé már nem tudták betölteni azt az űrt, amely a vallott hívség és a mindennapi élet gyakorlata között tátongott. A fennálló renddel szembeni elégedetlenség felerősítette a messiásvárást is. Tömegesen tódultak a környékbeli városokból az emberek a Jordán folyó torkolatánál bűnbánatot hirdető prófétához és egyként tették fel a kérdést: „Mit tegyünk?” (Vö.Lk.3/10-14.)
            Talán a saját bőrön érzett erkölcsi nyomorúság, a józanész és a lelkiismeret késztetése együttesen szülhette meg azt a felismerést, mely szerint a megpróbáltatások idején csak a helyesen megélt sorsközösség képes előbbre vinni a népek, nemzetek ügyét. Mindezt természetesen meg kell, hogy előzze az önvizsgálat, az „önrész” hiteles feltérképezése. Minden bizonnyal ezzel magyarázható, hogy Keresztelő Szent János kemény, számon kérő szavaira nem az egymásra mutogatás vagy „maszatolás” indult meg, hanem - a belátást követően - rögtön a jobbító és személyes tenni akarás fogalmazódott meg…
              Nem nehéz felfedezni a Jézus fellépése előtti és a jelen viszonyaink közötti párhuzamot. Ugyanakkor szívbe markoló a különbség is. Legyen szó munkahelyről, iskoláról, kisebb vagy nagyobb közösségről – a problémát így vagy úgy mindenki érzékeli, ám a személyes érintettségig (felelősségig) csak kevesen jutnak el. Ma mindenki tökéletesnek gondolja magát, így az evangéliumi kérdés már föl sem merül, ehelyett az egyén arra érez „kompetenciát”, hogy megmondja: a másik mit tegyen, mert abban a másikban csalhatatlan bizonyossággal látja a hibát…
            Az adventi várakozás harmadik gyertyalángja arra késztet, hogy a sürgető kérdést önmagunknak szegezve tegyük fel: „Mit tegyek?” Vessük le a tökéletesség álarcát és végre szembesüljünk törékeny-gyarló önmagunkkal! Ha ezt sikerülne megtennünk, jelentőset léphetnénk előbbre a betlehemi úton is…