„Fölkelek és atyámhoz megyek.” (Lk.15/18.)
Az evangéliumok egyik legszebb, legmegrendítőbb története a tékozló fiú példázata. Ha figyelmesen – kellő időt hagyva magának – olvassa az ember, szinte kézzelfoghatóan érinti meg az irgalmas szeretet, s talán valamelyik szereplőben magunkra is ismerhetünk…
Tanulságos módon mutatja be az ember útját, aki egyre távolabbra kerül az atyai háztól. A drasztikus, minden hidat felégetni kívánó elszakadás azonban csak rövidtávon kecsegtet sikerekkel: amint elfogy a pénz, elfogynak a barátok, eltűnik a csillogás is. Hirtelen a kemény valósággal találja magát szembe az ember, s egyszeriben felértékelődik és hiányozni kezd mindaz, amit azelőtt nagyvonalú könnyedséggel a háta mögött hagyott. Az „örök alapséma” szerint kétféle megoldás létezik ilyenkor: keserű letargiába esik és elveszik, vagy Isten irgalmas szeretetébe kapaszkodva szakít addigi életével, azaz megtér az ember. A tékozló fiú - bár tele van kétségekkel, hogy vajon maradt-e még számára hely az atyai házban -, ha csak béres lehet is, de elhatározza – hazatér. „Fölkelek és atyám házába megyek.” Tudja, most már teljes bizonysággal érzi, hogy csupán szolgaként is sokkal jobb sora lesz odahaza, mint gyökértelenül és reménytelenül a bűn mocskában kiszolgáltatottan fetrengeni. S minden számonkérésre, büntetésre elkészülten igazi meglepetés várja. Atyja már messziről meglátja, megesik rajta a szíve és elébe siet. A nyakába borul és megcsókolja. Igazi örömünnep következik. A tékozló fiú hazatért. (Vö. Lk.15/11-26.)
Az ember mindig nagyobb kegyelmet kap a végtelenül irgalmas Istentől, mint amennyit megérdemel. Ezt azonban rendszerint csak utólag vagyunk képesek meglátni. Így aztán valamilyen szinten mindannyian megjárjuk az evangéliumi tékozló fiú történetének állomásait, remélve, hogy „visszatalálunk” és otthonra lelünk. Bár méltatlanok vagyunk, mégis – az őszinte megbánás révén -, az Örök Atya megbocsátó szeretetével bennünket is a keblére ölel. Ugyanis minden hitványságunk ellenére sem szűnik meg szerető atyánk lenni. Nem a büntetésben leli örömét, hanem a megbocsátásban. Jóságos atya, aki minden tékozló fiának elébe siet. Azonban csak annak lehet elébe menni, aki úton van. Hiába a végtelen irgalom, megbocsátani csak annak lehet, aki eljut az őszinte bűnbánatra…