„A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: ’Ki vagy?’ – hiszen tudták, hogy az Úr az.” (Jn.21/12.)
Nem sokkal Jézus feltámadását követően történt. Az apostolok Péter vezetésével Tibériás taván hálót vetettek a vízbe. Egész éjszaka fáradoztak, azonban semmit sem fogtak. Hajnalban Jézus jelent meg a parton, ők azonban nem ismerték fel. Megszólította őket. A rövid párbeszédből kiderült, a hálók üresek maradtak. Kérte, vessék ki a hálót ismét a bárka jobb oldalán. Engedtek a reménytelennek tűnő kérésnek, ám alig bírták kihúzni a temérdek hal súlya miatt. Erre János apostol a part felé tekintve felkiáltott: „Az Úr az!” Péter rögtön a vízbe ugrott, hogy előbb érjen a partra, a többiek pedig a bárkával követték. Ez a felismerés vezetett ahhoz a találkozáshoz, melynek során Péter apostol végérvényesen az egyház alapköve, sziklája lett (Vö.Jn.21/2-18.)
            Életünk egyes szakaszainál – visszatekintve a velünk történt eseményekre - utolérhet bennünket a felismerés, hogy egyik vagy másik helyzetben maga az Úr volt mellettünk. Noha a szemünk nem biztos, hogy látja, de jelenléte (illetve annak hatása) értelmünk és lelkünk szemüvegén keresztül megtapasztalható. Ahogy a fenti evangéliumi elbeszélésben Péter apostolt János felismerése segítette a Jézussal való találkozásra, úgy általában mások példája, szavai által jut el hozzánk az evangéliumi üzenet, válik érthetővé és értelmezhetővé az irgalmas szeretet. Ezért életünk nagy kérdése, felismerjük-e a felénk közeledő Urat? Ugyanis minden más ebből következik…
            Az Istentől induló teremtő, irgalmas szeretet jelei és tovább adói a szerető szívű, jó édesanyák. Ugyanis a gyermek elsőként anyján keresztül találkozik a szeretettel, vele azonosítja azt. Édesanyja mosolyából, gondoskodásából tapasztalja, tanulja meg. Ugyanebből nyeri első istenképét és hitét is. Így azután mindnyájan ebből élünk, ezt hordozzuk egy életen át… Olyan magától értetődő, amit nem kell magyarázni – ahogyan az apostolok sem kérdeztek rá, kivel is állnak szembe -, mert olyan egyértelmű, ami mindig az ember javát akarja. Ezért május első vasárnapján hálatelt szívvel fordulunk az édesanyák felé, akik szeretetén keresztül Isten gondviselő jósága (is) közeledik felénk…