„Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek.” (Jn.14/27.)
Hűvös esték és fázós hajnalok keretezik a pár órás napsütéssel tarkított borongós májusi napokat. A nagycseppekben hulló, egy-egy váratlan, hideg zápor sürgeti lépteinket. Ugyanakkor szívünket vidámítja a madarak harsány kórusa, lekünk sebeit simogatja a frissen kaszált fű illatával keveredő akác-bodza bódító illata. Virágok, napsütés, derű és ború – az idén kicsit hűvösebbre sikeredett – májusi harmónia…
            Amikor éppen nem esik, napsugarak kergetőznek a jószagú, lágy szellőkkel. Ilyenkor jólesik kint lenni a szabadban, hosszabb-rövidebb sétát tenni a természet ölelésében, s hagyni, hogy megérintsen bennünket a szeretetteljes, teremtő kegyelem. Hiszen oly régóta vágyunk már jobb időkre: nyugalomra, megértésre, békességre…
            A felzaklatott hétköznapokban viszont igen csak törékenynek bizonyul a mi békességünk. E lélekmérgező és emberéleteket pusztító korban, a körülöttünk (is) növekvő zűrzavarban a békesség is viszonylagossá válik. Törékeny, miként a szeretet, s életünkben legtöbbször – sajnos - feltételekhez kötött. Elfogadlak és szeretlek, mert te is szeretsz és elfogadsz engem. Nem bántalak, amíg te sem bántasz… Az igazi békesség azonban nem ilyen, mert az az ember lelke mélyén születik, s lényében alakítja át, aztán a cselekedeteit és szavait is vezérli.  Nem véletlenül mondja Jézus - a békességre utalva -, „Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja.” (Jn.14/27b.)
Érezzük mi magunk is: valami nagyobb, valami bizonyosabb kellene, mely nem függ a kedvünktől, nincsen kiszolgáltatva a hangulatváltozásainknak. De mások sem vehetik el tőlünk. Olyasvalamire lenne szükségünk, melynek forrása nem bennünk van, ugyanakkor mégis különlegesen képes megérinteni. Nos, ezt a lehetőséget nyitja meg előttünk Jézus. Békessége nem kívülről keríti hatalmába az embert: mindig lényünk mélyéről, szívünk legbensejéből fakad. Képes arra, hogy kemény próbák idején, örömben és bántban is megtartson. S ezt a belülről fakadó békességet nem, vagy csak nagyon nehezen – és akkor sem tartósan - képes tönkrezúzni a világ, hiszen újra és újra kisarjad szívünk „talaján”….